2024.04.20., szombat - TivadarZalaegerszeg időjárása

Archivum

Kultúra

110 éves a zalaegerszegi mamutlelet

Zalaegerszeg város egyik múltbeli büszkeségéről, mely méreteit tekintve szó szerint sem kicsinység, ideje letörölni a feledés homályát. 1902. júliusában az akkori nevén Kurta - Jánkán egy mamut csontváz első darabjai kerültek elő Zsilinszky Sándor vendéglős kertjéből. Mint később kiderült, a lelet az ország öt majdnem teljes mamut csontvázának egyike, mely közel 40 éven át Budapesten, a Magyar Állami Földtani Intézetben (Magyar Királyi Földtani Intézet Múzeuma) volt kiállítva, majd a második világháború alatt megsérült, átkerült a Magyar Természettudományi Múzeumba, ahol a 2008-ban rendezett Jégkorszak kiállítás egyik látványos szereplőjeként került újra a nyilvánosság elé.

Kultúra

"Prósza-író" pályázat és kézművesvásár

Kiállításokkal, gyermekszínházi sorozattal, kézművestermék-vásárral és díszmadár kiállítással készül a tavaszra a Keresztury Dezső ÁMK. A következő három hónap kínálatának részleteiről sajtótájékoztatón számolt be az intézmény vezetése.

Kultúra

Újra kiemelt rendezvény a fazekas fesztivál

A Göcseji Falumúzeum a Zala Megyei Népművészeti Egyesülettel közösen immáron másodszor nyerte el a "kiemelt rendezvény" címet a Zalaegerszegi Országos Fazekas és Keramikus Találkozóra és Fesztiválra. A Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság által kiírt pályázat, és a rendezvény által elnyert cím elsősorban a program minél szélesebb körű népszerűsítését szolgálja, ugyanakkor elismeri az eddigi fazekas fesztiválok kiváló színvonalát is.

Kultúra

Cumi a középkori WC-ből

A keszthelyi Fő téri ásatások legújabb eredményeiről számolt dr. Vándor László régész, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának nyugalmazott vezetője, és Havasi Bálint régész, a Balatoni Múzeum igazgatója, a Tájak Korok Múzeumok Egyesület Kőrösi Csoma Sándor Klubjának legutóbbi rendezvényén. A Balatoni Múzeumban rendezett előadáson a keszthelyi városrekonstrukcióhoz kapcsolódó megelőző régészeti feltárások főbb mozzanatairól, s a legfontosabb leletekről esett szó. Vándor László, aki 1981 óta végez kutatásokat a helyszínen, elmondta: a Fő tér története a régmúlt időkbe nyúlik vissza, helytörténeti dokumentumokból és a korábbi ásatások eredményeiből is tudható, hogy már a 14. század végére kialakult a korabeli tér szerkezete.

Kultúra

Projektzáró a könyvtárban

Lezárult a Deák Ferenc Megyei Könyvtár "Tudásdepo-Expressz" című projektje, mellyel az intézmény a könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítésére nyert támogatást az élethosszig tartó tanulás érdekében.

Kultúra

Pártállami iratok, csecsebecsék

Hiába zengte az Internacionálé, a múltat nem lehet végképp eltörölni. Még az állampártét (vagy pártállamét) sem, annak ellenére, hogy volt rá egy-két halvány kísérlet. A múlt kutatható és szabadon hozzáférhető, hiszen eltelt 15 év: az 1948-1989 közötti időszak iratai a megyeszékhelyen működő Zala Megyei Levéltár pártarchívumában elérhetők. A közelmúlt zalai történéseit rejtő gyűjtemény tartalmáról és feldolgozásáról Káli Csaba történész-levéltárost, a korszak kutatóját kérdeztük.

Kultúra

A rántott hús a mentőöv

Szerintem nem okoz katartikus ízélményt; sokkal inkább unalmas, fantáziátlan, s még elkészítése sem igényel túl nagy kreativitást. Véleményemmel valószínűleg erősen kisebbségbe szorulok széles -e hazában, hiszen a rántott hús az egyik legkedveltebb ételek egyike. Nincs ünnepnap folyamatosan döngő klopfolások nélkül, mint ahogy nincs vasárnap, lépcsőházban terjengő rántott hús-szag nélkül. "Hát igen, ez az élet vasárnapi ebéd" - énekli most is valahol a felhőkön túl Cseh Tamás. De komolyan: ősi rutinból rágja mindenki, vagy van valami racionális magyarázata is a panírozott hússzelet töretlen népszerűségének. Egyáltalán honnan ered, és hogyan jutott hazánkba a rántott hús?

Kultúra

Védett orchideák Zalában is

Még csak másfél éve él Zalában az orchideák egyik hazai szaktekintélye, máris több fajt, köztük fokozottan védetteket is felfedezett a vidéken. Azt mondja, akár zarándokhely is lehetne néhány terület a megyében e szempontból. Odafigyelésre azonban szükség van, hiszen tavaly is a túl korai kaszálás áldozata lett néhány ritka tő. Illyés Zoltán biológus hamarosan két neves szakmai kongresszus előadója is lesz a témában. A részletekről beszélgettünk. Budapesti gimnáziumi évek és a Bükkben töltött nyári szünidők tették biológussá. Egy osztálykirándulás alkalmával, lett a hazai orchiedák szerelmese.

Kultúra

Tündérrózsák a Puskás Akadémián

A fennállásuk húsz éves jubileumát tavaly ünneplő keszthelyi Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport legidősebb fiútáncosai a közelmúltban második helyezést értek el a Nemzeti Táncszínház által kiírt " A tánc nekem..." című országos kisfilm pályázaton.

Kultúra

Az "űrmagyar” Alsópáhokon

Farkas Bertalant, az első magyar űrhajóst, vadászpilótát, űrkutatót hívta meg Alsópáhok polgármestere arra a február derekán a helyi művelődési házban rendezett programra, melyen a nyugalmazott dandártábornok egy élménybeszámolóval és vetítettképes előadással egybekötött baráti közönségtalálkozón lopta be magát újólag a száznál több megjelent szívébe. Az előadása körüljárta az űrkutatás múltját, jelenét és jövőjét is. A háromhetes hévízi gyógyüdülésen részt vevő "mindenki űrmagyar Farkas Bercijétől" elsőként azt kérdeztük, űrkutatóként melyik legutóbbi "világűrhírt" becsüli a legtöbbre?

Kultúra

Biztonságos füstelvezetés 180 lakásban

Egycsatornás gyűjtőkémények biztonsági korszerűsítésére írt ki költségmegosztásos pályázatot Zalaegerszeg önkormányzata, mely összesen 20 millió forintot biztosít az általa vállalt támogatási részre. A városban sok épületben üzemel az életveszélyesnek számító termofor kémény, melyből a legtöbb a Kertvárosban és a Landorhegyen található. Mintegy kétharmadát kicserélték már, de még így is maradt ezerötszáz, mely közel hatezer lakást érint a megyeszékhelyen.

Kultúra

Egerszeg Kanizsa ellentét

A kanizsaiaknak az a bajuk, hogy nem az ő városuk lett a megyeszékhely, míg az egerszegiek irigylik Kanizsa főterét, és városiasabb jellegét. Persze ezt nyilvánosan sose vallanák be, mert sokkal jobb azon morogni, hogy miért hívják szeretett településüket "csinált városnak". Generációk nőttek fel a Zalaegerszeg Nagykanizsa ellentéten, melynek gyökerét és valós okait ma már kevesen ismerik. Az ellentét szó helyett amúgy jobb a rivalizálás kifejezést használni; de még ez a finomítás sem képes eloszlatni azt a sok sztereotípiát és előítéletet, ami az elmúlt évszázadokban "beépült az agyakba" a két településsel kapcsolatban.

Kultúra

Legyen élet a portákon!

Civil fórumot szervezett a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága a Göcseji Falumúzeum jövőbeni fejlesztésével kapcsolatban. Kaján Imre, az intézmény igazgatója novemberben, a skanzen Márton napi rendezvényén a városi és megyei önkormányzat képviselőit, valamint a sajtót várta egy hasonló összejövetelre; akkor fogalmazódott meg az a gondolat, hogy az egyesületek segítségével gyűjtsenek ötleteket a falumúzeum tartalmi bővítése céljából.

Kultúra

Új művek a műtermekből

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz kéziratát, ennek tiszteletére 1989 óta e napon ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Zalaegerszegen az elmúlt hét végén több programmal is megemlékeztek a jeles alkalomról. Pénteken Kun Éva keramikusművész kiállításával vette kezdetét a kultúra napi rendezvénysorozat a Keresztury Dezső ÁMK-ban, majd a Hevesi Sándor Színház nézőtéri galériájában megnyílt az II. Sajtófotó kiállítás, mely öt helyi fotóriporter (Katona Tibor, Ohr Tibor, Pezzetta Umberto, Seres Péter és Varga György) objektívjén keresztül ad ízelítő az elmúlt év eseményeiről.

Kultúra

Szombaton ingyenes a látogatás

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Göcseji Múzeum kiállításai 2012. január 21-én szombaton 9-17 óra között ingyen látogathatók.

Kultúra

Igény van, mozi nincs Keszthelyen

Évek óta újra és újra felmerül a kérdés: kell-e mozi, a néhány éve a Kultúra Magyar Városa címet is elnyert településen, Keszthelyen? Az általunk megkérdezett helyiek többsége szerint igen. Különösen a fiatalok körében volna igény a létesítményre, ám úgy tűnik, egyelőre nincs remény arra, hogy egyhamar teljesüljön az óhajuk. Amikor legutóbb, mintegy két éve a keszthelyi mozi hiányáról írtunk a válaszadók nagy többsége úgy gondolta, fontos volna, hogy legyen mozi a városban, és úgy vélték, jelentkezne akkora igény, olyan fizetőképes kereslet, amely eltartaná a létesítményt.

Kultúra

A fiatalokra alapoz a Balatoni Múzeum

Ünnepélyes keretek között mutatták be a nyilvánosságnak a "Mesél a Balatoni Múzeum" című múzeumpedagógiai programot a közelmúltban Keszthelyen. A projekt résztvevői a több mint 36 millió forint európai uniós pályázati forrás segítségével tartott foglalkozásokon ismerkedhettek meg a Balaton élővilágával, múltjával és jelenével.

Kultúra

Helyzetjelentés a "mesevilágból"

"Soha viszont nem látásra" köszönt el Fonák Tamás a mese végén. Na, nem azért, mert nem akart többet találkozni Kakukkia lakóival, hanem mert az "Ellenkandúrnagy" mindent fordítva csinált. Tér és időfelfogása némileg eltért az átlagtól. A 70-es, 80-as években kétségkívül a Jamie és a csodalámpa volt az egyik legszürreálisabb, legfuturisztikusabb mese az egyetlen hazai tévécsatornán.

Kultúra

Pályázati pénzt nyert a Göcseji Múzeum

3 276 000 forintot nyert a Göcseji Múzeum a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Kollégiuma által kiírt pályázaton.

Kultúra

Zenés mesék ovisoknak

A Városi Hangverseny-és Kiállítóterembe hívta a város óvodásait egy mesés koncertre az Ady- iskola kiskórusa.

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK