2024.04.16., kedd - CsongorZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Kék-fehérben is szeretne sikereket elérni

2022. szeptember 01. csütörtök, 17:27
Szerző: Bálizs Zsuzsa; Fotó: B.Zs.
Keller Iván Szegedről tette át székhelyét Zalaegerszegre. A 2-es és 3-as poszton bevethető játékos nevelőegyesületével, az Alba Fehérvárral a 2017-es „all in” szezonban bajnoki aranyat és Magyar Kupát is nyert, az elmúlt két év meglepetéscsapatával, a Szedeákkal pedig bajnoki bronzot, majd kupaezüstöt.

Bízik abban, hogy a ZTE újra rátalál a helyes útra

De harmadik állomáshelye, a Kecskemét színeiben is jutott neki egy bajnoki- és egy kupaezüst. Érmek számában tehát nem áll rosszul Iván, ám játéklehetőségben többre vágyott, ezért is fogadta el a ZTE mindenkinél korábban érkező ajánlatát.

Keller Iván edz

- Volt válogatási lehetőségem a szezon végén, de nem sokáig gondolkoztam, mivel jelzésértékű volt, hogy egyrészt a több játéklehetőséget is biztosította a csapat, másrészt nagyon korán jelezték, hogy szeretnék, ha a ZTE-be szerződnék. Szegeden is jól éreztem magam, de a fiatalszabály, valamint a légióscserék miatt a tavalyi szezon vége felé már kevesebb szerephez jutottam, mint szerettem volna. 

- Szeptember 9-10-én kerül sor Grazban a 3x3-as Európa bajnokságra, ahol Te is kerettag vagy.

- A 3x3-as válogatottal nagyon szeretek lenni, örülök, hogy most is módomban áll majd Magyarországot képviselni a grazi EB-n. Még mindig nagyon fájó azonban, hogy karnyújtásnyira voltunk a tokiói olimpiára való kijutástól; pláne úgy, hogy azóta kiderült, a belgák elcsalták a kvalifikációs tornáikat, így jutottak ki éppen előttünk... Azóta is megy a pereskedés, remélem lesz majd eredménye is, de azt senki nem adhatja vissza nekünk, hogy életünk legnagyobb lehetőségétől fosztottak meg minket azzal, hogy nem utazhattunk Japánba. Karrierünk szempontjából hatalmas előnyt jelentett volna és még az is lehet, hogy váltottunk volna 3x3-ra, de sajnos az élet máshogy rendelte... 

Iván jól érzi magát Egerszegen, a belvárosban talált egy remek lakást, így mindenhova kerékpárral jár. Mivel eleve sportos családból származik, ez nem újdonság számára. Felsőfokú szakedzői diplomát szerzett a Szegedi Tudományegyetemen, de attól sem zárkózik el, hogy amennyiben hosszabb távon marad a csapatnál, Zalaegerszegen is folytasson egyetemi tanulmányokat. A tanulás egyébként sem áll távol tőle; tavaly, amikor a Szedeák nemzetközi kupában indult és Krasznojarszkban került sor a mérkőzésekre, elkezdett oroszul tanulni. 

- Egerszeg aranyos kisváros, ahol minden nagyon közel van, így alig használtam még az autómat. Nagyon finom ebédet kapok a Paradicsom Étteremben, a csarnok is közel van, így aztán tényleg csak pár lépésre van minden tőlem, ami nagyon kényelmes. Már csak a bajnoki győzelmek hiányoznak ahhoz, hogy tökéletes legyen az ittlétem.  

- A ZTE csapata alaposan kicserélődött, a helyi fiatalokon kívül csupán Németh Ákos maradt hírmondónak a tavalyi keretből. 

- A szintén új fiú, Zsíros Peti ellen már sokat játszottam korábban, de egy kicsit Németh Ákost is ismertem a pályáról. Gyorsan ismerkedem, barátságos típus vagyok, ezért is vártam, hogy mielőbb teljes kerettel legyünk, kíváncsi voltam a többiekre is. A légiósok egyelőre elég csendesek, ám jó csapatembereknek tűnnek; hajtósak, akarnak, jó személyiségeknek látom őket. Liam O’Reilly ír számazású, vele már sokat beszélgettem, nagyon kedves srác. A másik két amerikainknak pedig egyaránt Mitch a beceneve, így most van egy magas Mitch és egy kicsi Mitch, de a becenevek nyilván változnak majd még – teszi hozzá nevetve Iván. Nagyon jónak találom, hogy a három amerikai mellett két szerb játékosunk lesz, így épp egészséges a külföldiek nemzetiségi aránya. Ráadásul így Danilonak is lesz honfitársa; ő első légiós érkezőként kicsit csendesebb volt az elején, aztán Petar érkezésével máris megeredt a nyelve... Ezzel együtt elmondhatom, hogy egyelőre ez tűnik a legcsendesebb öltözőnek, ahol eddig megfordultam.  

A ZTE KK idei együttese – középen Keller Iván, a csapatkapitány

- A felkészülési időszak azon szakaszában jár a csapat, amikor még ismerkednek egymással a játékosok, még csak másfél hete teljes a keret. 

- Még csak a játékok elején tartunk, de lassan már alakulnak a figurák. Kicsit másfajta sémát tervez Sebastjan Krasovec, amiben sok improvizáció és szabadság lesz, ráadásul a fiatalokat is bevonjuk. Ez nyilván időigényes és eltart majd egy darabig, amíg a csapat össze fog szokni, de mindenképpen érdemes lesz kivárni. Nagyon örülök, hogy a felkészülési időszakban kemény ellenfelekkel fogunk találkozni (Körmend, Falco, Szolnok) és a légiósok számára, akik még nem ismerik a magyar bajnokságot, nyilvánvaló lesz, milyen erőt képvisel ez a pontvadászat. 

Lassan már alakulnak a figurák a bajnoki szezonra

- Jó néhány különböző iskolát képviselő edződ volt, hogyan illik bele ebbe a képbe a szlovén Krasovec mester? 

- Nagyon jó edzők kezei alatt dolgozhattam, mindenkitől sokat tanultam. Délszlávokkal kezdtem: Ivkovic, Dzunic, Szegeden Srecko Sekulovic, közben voltak spanyolok Fehérváron, aztán pedig tavaly Simándi Árpi; ebbe a sorba most tökéletesen illeszkedik Sebastjan Krasovec is. Nagyon nyugodt, türelmes ember, ez pedig szimpatikus nekem. Nehéz kihozni a sodrából, remélem a szezon során is így marad majd. 

Krasovec mester nagyon nyugodt edző

- A Keller név kapcsán arról is szóltak az uborkaszezonban pletykák, hogy nem is egy, hanem kettő Keller is érkezik a városba... 

- Ákos nagyon jól érzi magát Szombathelyen, a nemzetközi szereplés a Bajnokok Ligája csoportkörben számára mindenképp vonzó, így nem is akart váltani. A Falco elmúlt évi eredményeit jól igazolja, hogy hárman is külföldre tudtak szerződni tőlük, nem is akármilyen csapatokhoz. Nagyon számít, hogy ki milyen szinten játszik: a tavalyi MVP, szegedi csapattársam, Persons is csak francia másodosztályba tudott igazolni; a BL-ben szereplő Váradi Beni és Golomán Gyuri pedig a litván első osztályba, Benke Szili pedig Franciaországban az első ligában folytatja.  

- A ZTE KK épp volt csapatod, a Szeged ellen kezdi meg a pontvadászatot október ötödikén.

- Két év alatt nyilván rengeteg szállal kapcsolódtam a csapathoz és a városhoz, de nincs mese, nyerni kell az első fordulóban... – állapítja meg nevetve Iván. Utána viszont nyilván szurkolok az egykori társaknak, akikkel nagyon jóban maradtunk. Izgalmas hét lesz, szerdán a Szedeák ellen játszunk hazai pályán, aztán pedig szombaton jön az örökrangadó a Körmend ellen.

-A Keller család főhadiszállása Fehérvár, ahol öcséd, Vidor is kosarazik és ahol a szülők is élnek.

- Igyekszem minél gyakrabban hazalátogatni, ahogy időm engedi, bátyámmal, Ákossal eddig leginkább csak karácsonykor tudtunk találkozni Fehérváron, most szerencsére közelebb lesz és ha lesz szabadnapunk, biztosan ellátogatunk egymáshoz - meséli új játékosunk. A szabadidőmet azonban leginkább a barátnőmmel szoktam tölteni, aki Budapesten él és dolgozik, amikor csak lehet, meglátogat majd Egerszegen hétvégente. Sokat szoktunk strandolni, amíg meleg van, megyünk a Balatonra, általában Siófokra; illetve minden évben elutazunk külföldre is, tavaly Rómában jártunk, idén Korfun. Ami a sportot illeti, főleg kosárlabdát nézek szabadidőmben: NBA-t és NFL-t. Nincs kedvenc csapatom, de az európai stílust kedvelem és szoktam néha gyakorolni azt, amit például Luka Doncictól látok. Délutánonként most még sokat alszom az intenzív edzések között, de egyébként szeretek filmezni (Marvel-filmek, Dragon Ball, Star Wars) – különösen a szuperhősös filmeket kedvelem, hordom az ilyen pólókat is, a Marvel-összes a kedvencem. Ha kiderül valakiről, hogy ő is szereti őket, máris megvan a közös témánk, erről jó sokat tudok beszélgetni. Szeretek zenét hallgatni is, leginkább retro műfajban, ezzel kicsit „sokkolni” szoktam a barátnőmet, aki a rockzenét kedveli inkább. Azokat a dalokat szeretem, amiket jól lehet énekelni. 

Ivántól nem idegen a sok gyakorlás

- Sportos családból származol, hogyan esett a választás a kosárlabdára?

- Apukám evezést oktató edző, aki korábban karatézott. Ennek kapcsán a karatét és a dzsúdót mindhárman kipróbáltuk, aztán én focizni kezdtem. Tesitagozatos iskolába jártam, Ákosék eredetileg nem ott kezdtek, de aztán ők is csatlakoztak. Ákos kezdett először kosarazni, Anya pedig úgy döntött, nem viszi többfajta edzésre különböző időpontokban a három fiát, így aztán mindenki kosarazni ment. Azóta is nagyon lelkesen szurkolnak nekünk, a fontos meccseinken mindig megjelennek a szüleim. 

- Nem csoda, hogy fáradt vagy a tréningek között: az új vezetőedző semmit nem bíz a véletlenre, kétórás edzéseket vezényel minden alkalommal, a feladatok végrehajtásánál pedig nem ismer pardont. 

- Sebastjan Krasovec nagyon precíz edző, minden apró részletre figyel. Szereti, ha pontosan hajtjuk végre a játékokat, ez azért is fontos, mert nem jó, ha valami rosszul rögzül. Így aztán nagyon sokszor gyakoroljuk végig az általa elképzelteket, de ez nem baj, mert így tanuljuk meg alaposan. Tetszenek az ötletei, biztos vagyok abban, hogy működni fog a csapattal. Egyébként én külön is edzek, amikor lehet, pluszban is dobok és nagy hangsúlyt fektetek az egészséges életmódra is. Ráadásul a 3x3-as versenyeken is részt veszek, augusztus végén Debrecenben vettünk részt egy tornán, két héttel később pedig a grazi EB-n képviseljük a magyar színeket. 

Iván és barátnője

- Hamarosan a szurkolókkal is módod nyílik majd találkozni a meccseken, mit vársz a szezonban?

- Sokszor játszottam a ZTE ellen olyan meccseket, amikor az utolsó pillanatban nyertek ellenünk és emlékszem a hatalmas zalai ünneplésekre. Fehérváron Szabó Zsolt utolsó másodperces, palánkos triplája vagy Mohácsi Máté közeli zicceres egerszegi meccsnyerője eléggé megmaradtak bennem a 2017-es szezonból; szóval remélem most majd nekem is lesz lehetőségem fordított verzióban ünnepelni, akár az Alba ellen is. Egyébként a ZTE ellen, még 2014-ben, kecskeméti színekben szereztem első NB1-es kosaramat. Jó lenne, ha sokan mellénk állnának már a szezon elején és újra sokan lennének a csarnokban – igyekszünk erre rászolgálni majd. Már több szurkolóval is találkoztam, aki azt fogalmazta meg, hogy annak örülne, ha szerethető csapattá válnánk a szezon során. Én azért gyorsan hozzátettem, hogy nem bánnám, ha jó csapat lennénk; de kiemelték nekem, hogy ha küzd és hajt a csapat és úgy kap ki, itt Egerszegen azt is elismerik. Szóval az lenne jó, ha a kettő együtt járna, ezen dolgozunk.

A szurkolói ankéton derült ki, hogy a csapat Ivánt választotta csapatkapitányává a szezonra. Úgy vélem, ennél jobb döntést nem is hozhattak volna, hiszen a közel tízéves NB 1-es tapasztalattal, mindhárom színű bajnoki éremmel rendelkező játékosunk remek választás erre a posztra. Iván a 12-es mezt választott a ZTE-ben: a szurkolók először a szeptember 23-24-én megrendezett, több mint öt évtizedes tradícióra visszatekintő Göcsej Kupán láthatják először az új csapatot, ahol 23-án, pénteken 17 órakor a cseh Brno ellen lépnek parkettre, majd az eredmény függvényében másnap a Sopron vagy a Szolnok következik.  

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK