Archivum
Kilátót neveznek el Makovecz Imréről
Kilátót neveznek el Makovecz Imréről a budapesti Kis-Hárs-hegyen, az avatóünnepséget szombaton rendezi a Pilisi Parkerdő Zrt.
A Pilisi Parkerdő Zrt. úgy kíván örök emléket állítani az egykor az erdőgazdaságnál dolgozó kivételes tehetségű építésznek, hogy az általa tervezett Budapest, Kis-Hárs-Hegyi kilátót róla nevezi el - olvasható az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményben. A rendezvényen részt vesznek a Makovecz család tagjai, az állami erdőgazdaságok tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Fejlesztési Bank képviselői, az építész szakma és a turista mozgalmak képviselői, valamint a Pilisi Parkerdő Zrt. vezetői. A 76 évesen, 2011. szeptember 27-én elhunyt Kossuth-díjas építész, a magyar organikus építészet megteremtője 1977 és 1981 között dolgozott a Pilisi Parkerdő Gazdaság főépítészeként, ahova az akkori állami vezetés elől vonult önkéntes száműzetésbe. Nevéhez fűződik a Magyar Művészeti Akadémia megalapítása és számos magyar középület tervének elkészítése. Az építész szakma Makovecz Imre főművének az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonjának megtervezését tekinti. A Budapestre gyönyörű rálátást nyújtó, több mint hat méter magas építmény fából és vasból készült 35 éve Makovecz Imre tervei alapján. Vázát vascső alkotja, melyen két egymásba fonódó csigalépcsőt alakítottak ki.
Két évi lezárás és 3 millió forintba kerülő felújítás után 2008-ban vehették ismét birtokukba a túrázók. A Pilisi Parkerdő Zrt. és a Fővárosi Önkormányzat által közösen finanszírozott felújítási munkálatok során átvizsgálták a 30 akácrönköt tartó fémszerkezetet, kicserélték az elkorhadt fa elemeket és rendezték a kilátó környezetét.
A gyermekvasút Szépjuhászné megállójától 10 percnyire található kilátó szabadon látogatható. A 362 méter magas Kis-Hárs-hegyről szép körpanoráma nyílik az Észak-budai térségre, de látszik a Belváros a Dunával, a Vár és a Citadella is. Északi irányba a Nagy-Hárs-hegy tömbje zárja le a kilátást. A kilátóhoz vezető sétautak nagy része a 20. század elején kiépített, turisztikai történelmi emlék.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Uniós jogok és tudnivalók utazóknak!Felejthetetlen hétvégi program az egész családnak!Hová tűnt május 1. szellemisége?Élő internetes közvetítés az egerszegi Kamarák HázábólAz új Európai Bizottság (x)A pergamen nem kutyabőr2014.09.19. POP UPvideoGyenesdiás gyorsan gyarapodikTermészettudományos oktatás eszközrendszerének és módszertanának fejlesztése a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban TÁMOP-3.1.3.-11/2-2012-0023 top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanNyitott porták, nyitott emberek