2024.04.20., szombat - TivadarZalaegerszeg időjárása

Archivum

Szép ünnepet kívánok!

2015. június 13. szombat, 15:16
Címkék:

Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá válásának 130 éves jubileumára 11 testvérváros és két partnerváros delegációja érkezett a zalai megyeszékhelyre az elmúlt hét végén. A vendégek fogadására a város dísztermében került sor, az eseményen részt vett Vigh László országgyűlési képviselő, Rigó Csaba kormánymegbízott és dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke.

teso 1

Testvérvárosi delegációk az Egerszeg Fesztiválon

Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: az elmúlt évtizedekben kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszert alakított ki Zalaegerszeg, melynek során erős testvérvárosi szálak kötődtek, megismerve egymás kultúráját, művészetét, gasztronómiáját, gazdaságát és sportját.

- A barátság mellett összekötnek bennünket az örök európai értékek, egymás kölcsönös tisztelete és megbecsülése, valamint a közös jövő építése iránti elkötelezettségünk. A 130 éves jubileum jegyében 2015-ben számos rendezvén nyel, koncerttel, új programokkal kötetek kiadásával emlékezünk elődeink dicső tetteire – fogalmazott a polgármester.

teso 2

A köszöntő után az ausztriai Klagenfurt, a lengyelországi Krosno, a németországi Marl, az olaszországi Gorizia, a bulgáriai Dobrics, a horvátországi Varazsd, az ukrajnai Herszon, a szlovéniai Lendva, a kárpátaljai Beregszász, az erdélyi Marosvásárhely és Barót, a felvidéki Dunaszerdahely delegációvezetői köszöntötték az ünneplő Zalaegerszeget. Valamennyien hangsúlyozták a testvérvárosi kapcsolat további erősítését, a népek közötti barátság elmélyítését, és szép ünnepet, igazi fesztiválhangulatot kívántak a város valamennyi lakójának.

Az ünnepség keretében egy baróti háromtagú család – Bán István, Bán Annamária és Bán Hunor – tette le az állampolgársági esküt európai barátaik előtt.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK