Archivum
"Várlak” tanoda Alsónemesapátiban
Alsónemesapátiban ünnepélyesen átadták a „Várlak“ tanodát, melynek kialakítására az Apáti Iskoláért Alapítvány 15,5 millió forint támogatást nyert a TÁMOP által kiírt pályázaton. A nyugat-dunántúli régió első ilyen típusú létesítménye elsősorban a hátrányos helyzetű általános és középiskolás korú gyermekek tanórán kívüli fejlesztését szolgálja.
A hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatásáért
– Az alapítvány szándéka, hogy tettekkel segítse a gyerekeket és rajtuk keresztül a nehezebb helyzetben élő családokat. A tanodában ezért minden olyan plusz tudást és ismeretet meg kívánnak adni a gyerekeknek, ami segítheti őket a pályaválasztásban bővítve továbbtanulási lehetőségeiket – hangsúlyozta az ünnepségen Balaton Józsefné polgármester.
Az iskola és az alapítvány hatékony együttműködésének köszönhetően most egy tanoda létesülhetett Alsónemesapátiban. Az újabb sikeres pályázati projekt jelzi, a településen komolyan gondolják a közösség fejlesztését. A tanoda létrehozásával most azoknak a családoknak teremtettek esélyt, akik kevésbé tudják támogatni gyermekeiket tanulási szándékaikban – hangoztatta Kiss Péter társadalompolitikai miniszter avatóbeszédében.
A tanoda elsősorban a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek kínál majd felzárkóztató foglalkozásokat, de egyúttal biztosítja a tehetséges tanulók differenciált fejlesztését is – tájékoztatott a projektről Szabó Katalin. A helyi általános iskola és óvoda igazgatója elmondta, bíznak abban, hogy a családias környezetben a gyermekek fogékonyabbak lesznek a tudásanyag befogadására, ami a későbbiekben tanórai előmenetelük javára is válik.
A tanoda olyan szülők segítségére kíván lenni, akik nem engedhetik meg maguknak a magán- és korrepetitor órákat. A matematika, az idegen nyelv, a szövegértő olvasás – mint alapkompetenciák kapnak fő hangsúlyt a tanodai foglalkozások során. Az elnyert támogatásnak köszönhetően a projekt lehetőséget ad arra is, hogy a gyermekek színházba, uszodába és más szabadidős programokra is eljussanak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben