Rövidhírek
Elengedik a városi tulajdonú vendéglátóhelyek bérleti díját
A polgármester hozzátette: a védelmi intézkedések alakulásától függően május elején értékelik és szükség esetén a mentességet további időpontra is kitolják. Emellett továbbra is folytatják azt a kampányt, hogy a helyi polgárok a zalaegerszegi vendéglátósoktól, eladóktól, vállalkozóktól vásároljanak, rendeljenek.
A bejegyzés további részéből többek között kiderül: eddig 237.872 fő kapott védőoltást, közülük 61.266 fő már a második oltását is megkapta. Az egészségügyi dolgozók oltása lezárult, az elmúlt napokban már az idősotthonokra, bentlakásos szociális intézményekre összpontosulnak az oltások. Február első hetében a regisztrált legidősebbek következnek, őket a háziorvos fogja keresni ezekben a napokban. A védőoltásra eddig közel 2 millióan regisztráltak. Regisztrálni ezen a honlapon lehet: https://vakcinainfo.gov.hu/
Zala megyében a Zala Megyei Szent Rafael Kórház lett kijelölve oltópontként, az intézményen belül eddig 8 oltópontot alakítottak ki, de az igényeknek megfelelően az oltóhelyek száma bármikor 20-ra emelhető. A megyei egészségügyi ellátórendszer minden regisztrált dolgozója megkapta az első oltását és folyamatban van a második oltások beadása is. Zalaegerszegen január 28-án, csütörtökön kapták meg a volt József Attila iskolában és a volt Pais Dezső iskolában működő idősotthonok lakói és dolgozói az első védőoltásokat. Az egészségügyi dolgozók esetében a Pfizer-Biontech vakcinával történt az oltás, a szociális intézményekben lakók és dolgozók a Moderna vakcinával lettek beoltva. Ezzel a zalai megyeszékhelyen már teljesült az oltási terv első két pontja (egészségügyi ellátórendszer dolgozói, szociális intézmények ellátottjai és dolgozói), most pedig következik a harmadik pontban szereplő regisztrált legidősebb polgárok beoltása.
Zala megyében 2020. március óta mostanáig 10.738 személy fertőződött meg. A mai napig összesen 283-an haltak meg a vírus következtében a megyében. A gyógyultak száma 8501 fő, az aktív fertőzöttek száma 1954 fő. Az 1954 aktív Zala megyei fertőzött közül 645 fő a zalaegerszegi járásban lévő településeken él, 1309 fő más települések lakója. Örömteli, hogy az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, és egyre kevesebb az érintett intézmény is.
Teljes bejegyzés itt: https://www.facebook.com/balaicz.zoltan/posts/10223799787963408
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben