Rövidhírek
Értékes pont idegenből
Újpest: Banai - Pauljovics, Risztevszki, Heris, Balázs B. - Szankovics, Nwobodo (Koszta 79. p.), Zsótér, Onovo - Simon K. (Bijernason 60. p.), Feczesin).Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics.
ZTE: Demjén - Kocsis, Bobál D., Lesjak, Tamás - Stieber (Devecseri 85. p.), Mitrovics, Bedi, Radó, Babati (Hudák 76. p.) - Ikoba ( Bobál G. 67. p.). Vezetőedző: Dobos Barna.
Az első negyedórában kiegyenlített játék folyta a pályán, a vendégek sokat passzolva tartották a labdát. Az első hazai kísérletet biztosan hárította Demjén, a ZTE kapusa. A szélről belőtt labdák után, ezúttal is többször zavarba jött a vendégek védelme. Szerencséjükre ezek a beadások rendkívül pontatlanok voltak. Az első nagy zalai lehetőséget Radó hagyta ki, éles szögből beadás helyett mellé lőtt. Majd ismét két - nem túl erős - lövést védett a vendégek kapusa. Feczesin újabb próbálkozása után már bravúr kellett Demjéntől, hogy ne zörögjön a hálója. A félidő hajrájában a házigazdák játszottak fölényben, eredmény nélkül.
Szünet után rövid időre beszorította ellenfelét az Újpest. Egy kontra végén az 55. percben esett első kaput eltaláló zalai lövés. Stieber labdáját védte Banai. Jó tíz percen át a ZTE sokat passzolva megtartotta a labdát. Aztán a 65. perc tájékán nagyobb sebességre kapcsolt a hazai csapat, a zalaiak teljesen beszorultak, de jól védekeztek. Az újpesti játékosok által szélről belőtt labdák rendkívül pontatlanok voltak. Egy lövést Demjén kis híján saját kapujába ütött. Szorongatott az Újpest, azonban igazán nem sikerült helyzetbe kerülnie, az átlövések is pontatlanok voltak.
A döntetlen igazságosnak mondható, mivel a ZTE-nek voltak nagyobb helyzetei, akkor is, ha csak kétszer találta el a kaput. Igaz viszont, az Újpest olykor nagy mezőnyfölényben játszott.
Értékelés:
Dobos Barna, a ZTE vezetőedzője: - Idegenben mindig jó az egy pont. A mérkőzés egyes szakaszaiban volt esélyünk a győzelem megszerzésére is. El kell ismerni ugyan, hogy az Újpest fölényben játszott, de nagy helyzetei nem voltak.
Demjén Patrik, a ZTE kapusa: - Annak külön örülök, hogy jól védekeztünk, nem kaptunk gólt. Ez egy pontot eredményezett, ami az Újpest otthonában nem rossz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanNyitott porták, nyitott emberek