Rövidhírek
Tíz perc elég volt a győzelemhez
ZTE: Zöldesi - Bolla, Lesjak, Devecseri, Bedi - Babati (Gergényi 77. p.), Kiss M., Grumics (Kocsis 65. p.), Barczi (Novák 71. p.) -Gajdos, Bobál. Vezetőedző: Dobos Barna.
Bátran kezdett a középmezőny végén tanyázó vendégcsapat. A ZTE tíz perc után került mezőny fölénybe, de ellenfele jól védekezett, sőt egy kontra végén megszerezte a vezetést is. Mielőtt a vendégek belelkesedtek volna, gyorsan egyenlített a ZTE. Az egerszegiek továbbra is mezőnyfölényben játszottak, de egyre nehezebben jutott el a vendégek kapujáig, mivel azok szervezetten védekeztek, lezárták a széleket. Majd Gajdos hibázott kisebb helyzetben. Mindössze ennyi történt az első félidőben.
Káprázatosan kezdte a második félidőt a ZTE. A házigazdák tíz perc alatt lerendezték a találkozót. Babati kétszer volt eredményes és Gajdos is betalált. A vendégek teljesen összezavarodtak a második félidő első negyedórájában. A zalaiak biztos vezetésük tudatában visszavettek a tempóból. Tartották a labdát, őrizték az eredményt. A vendégek is eljutottak néha a kapujukig, de helyzetbe nem igen kerültek.
A ZTE tíz percnyi parádés játékkal hozta a számára kötelező győzelmet.
Értékelés:
Dobos Barna, a ZTE vezetőedzője: - Az első félidőben még akadozott a játékunk, a másodikban már szervezetten, jól játszottunk. Szünetben arra kértem a játékosokat, hogy a széleken is vezessünk támadásokat, hogy minél nagyobb nyomás alá helyezzük ellenfelünket.
Szabó István, a Tiszakécske vezetőedzője: - A szerdai Magyar Kupa mérkőzés után három játékosomra nem számíthattam, ezt megéreztük. Az első félidőben még szervezetten játszottunk, a másodikban már kijött a ZTE nagyobb technikai tudása.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanNyitott porták, nyitott emberek