Rövidhírek
Uniós és hazai pénzt csaltak el az egervári várkastély felújításánál
Az ügy fővádlottja 2012 novemberében kötött támogatási szerződést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel az egervári Nádasdy-Széchenyi-várkastély turisztikai fejlesztésére, uniós és hazai vissza nem térítendő támogatással. A beruházás átadásakor elhangzottak szerint 638 millió forintból újították fel a műemlék létesítményt. A szerződés értelmében az elszámolható költségek között szerepelt felújítási munka, valamint a korhű bútorok elkészítésének költsége, ez utóbbira a vádlott vállalkozási szerződést kötött az ügy másodrendű vádlottjával.
A projekt támogatási előlegéből a vállalatnak 2015. augusztus 31-ig kellett volna leszállítania a bútorokat, de azok nem készültek el határidőre, a két ügyvezető azonban a teljesítésigazolásokról és a vállalkozói díj fizetéséről valótlan dokumentumokat állítottak ki, majd a hamis számlákon szereplő összegeket át is utalták a bútorkészítő vállalkozó számlájára. Az MTI úgy tudja: az ügy harmadik vádlottja a felújítással kapcsolatos pr-feladatokra kötött szerződést, de ténylegesen elvégzett tevékenység nélkül állított ki hamis számlákat.
Mivel a vádlottak a hamis számlákkal megtévesztették a támogatást folyósító Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséget, a csaknem 28 millió forint jogosulatlanul igényelt támogatással mintegy négymillió forint vagyoni hátrányt okoztak a magyar és 24 millió forint kárt az Európai Unió költségvetésének.
Az ügy fővádlottja a hamis számlák áfatartalmát levonható adóként szerepeltette az általa benyújtott adóbevallásban, az összeget teljes mértékben vissza is igényelte, így társai segítségével csaknem 16 millió forinttal megtévesztette az adóhatóságot.
A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta mindhárom vádlottal szemben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyen -
rovatunk hírei
Zalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyen top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben