Adventi gyertyagyújtás
életmódi
Adventi kézműveskedés a református gyülekezetben
Az adventi készülődés jegyében kézműves foglalkozásra várták a Zalaegerszegi Református Egyházközség tagjait. Gyerekek és felnőttek egyaránt szorgoskodtak, így gyorsan elkészültek az adventi koszorúk, karácsonyfadíszek.
közélet
Kibővült a közös kertvárosi advent
A tavalyi kezdet után ismét mindenki karácsonyfáját állítottak a Kertvárosban a Köztársaság út és a Hegyalja utca kereszteződésénél. Az idei advent első vasárnapján népes szereplő gárda éltette a karácsonyváró ünnepet.
egyszervolt
Egy kis gyertyatörténelem
Az adventi készülődést segítendő nyitott műhelybe várták az érdeklődőket a Gébárti Kézművesek Házába. Az alkotó munka végén, pihentetőül a Gébárti Szabadegyetem újabb előadására került sor. Ez alkalommal Prokné Tirner Gyöngyi, a ház szakmai vezetője a gyertyatörténelembe kalauzolt.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Murakeresztúr (6), Dormán József vezérigazgató (2), Köszönet (2), M70-es autóút (2), Gémkapocs társasjáték klub (42), Olvasás (33), Unique együttes koncert (1), Tudományos Diákköri Konferencia (7), Szabóné Simon Beáta (12), Gasparich úti Idősek Otthona (3), Sportcentrum avatása (3), Zalakaros Isteni Irgalmasság Templom (5), Péter Károly MOGIM igazgató (1), Konstruktőri verseny (2), Alkatrészgyártás (3), Teublné Fitos Magdolna elnök (1), BUD SPENCER (1), Agrárminisztérium (1), Folklór (6), Kevesebb menetidő (1)
1-20 21-40