foci
sport
Elismerés a Botfai LSC elnökének
Az utóbbi 10 évben jelentős fejlődést, sok jó irányba mutató változtatást könyvelhet el a Botfai LSC. Az ennek érdekében tett erőfeszítéseket ismerte el a szövetség az év végén szokásos Megye Labdarúgásáért Díjjal. Az idén három sportbarát részesült ezen kitüntetésben, köztük Kocsis Sándor, az immár 70 éves múlttal rendelkező Botfai LSC elnöke.
ZTE FC: repohárral a környezetért
A ZTE FC – az elsők között Magyarországon - a hétvégi Budafok elleni mérkőzésen vezeti be a különleges Zete arculattal díszitett repoharat, mellyel a fenntarthatóság fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet. A betétdíjas, újrahasználható, speciális technológiával készült repoharakat a szurkolók a mérkőzés után visszaválthatják, vagy ha tetszik nekik, akár haza is vihetik. A klub a jövőben további lépéseket is tervez a környezet védelme jegyében.
egyszervolt
A fekete-fehértől a kék-fehérig
Idén száz esztendős a ZTE. A jeles évforduló alkalmából centenáriumi sétára várta az érdeklődőket a Tourinform Iroda. A sport-és helytörténeti kalandozáson ezúttal Sóska Zoltán idegenvezető kalauzolta a közönséget. Afféle meglepetésvendégként pedig jelen volt Péter Zoltán válogatott labdarúgó is.
sport
Futball és más szabadidős rendezvények
Megújult a Páterdomb LSC Zala utcai székháza, mely ezentúl Windoor Sport- és Szabadidőközpontként működik. A hasonló néven létrejött nonprofit kht. nemcsak befogadta régi-új otthonukba a páterdombi focistákat, hanem tíz évig ingyenes használatot is biztosít a csapatnak.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Grúz Állami Népi Együttes(1), Innovációs és Tudásközpont (3), Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetsége (1), HETÉSI KERÉKPÁRTÚRA (1), ZalaMédia portál (3), Városrehabilitáció (3), Semmelweis-napi ünnepség (8), Szent Katalin műemlék templom (1), Egészségnevelés (5), Termál Tour (3), Ocho Macho (3), Településarculat (3), Világnapi találkozó (2), Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (7), Sárvár (4), Lenti Gyógyfürdő (20), Közúti baleset (3), Közlekedésbiztonság (30), Zalaszentiván (8), Nagykanizsai Kampusz (1)
1-20 21-40