Mindszentyneum - Mindszenty József Látogatóközpont
nézőpont
A torinói lepel másolatáról a Mindszentyneumban
A torinói halotti lepel hiteles, magyar művészi másolatát mutatták be és ezzel kapcsolatos előadásra került sor a Mindszentyneumban.
kultúra
Kétnapos szakmai fórum a közösségi múzeumokról
Közösségi múzeum a gyakorlatban címmel kétnapos nemzetközi szakmai műhelyt rendeztek a nagykanizsai Thúry György Múzeumban és a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának belvárosi intézményeiben.
egyszervolt
Zalaegerszegre érkeztek a váci múmiák
Zalaegerszegre érkeztek a világviszonylatban is kuriózumnak számító váci múmiák. A rejtélyek, sorsok, múmiák című vándorkiállítás a Mindszentyneum kiállítótermében fogadja a látogatókat február 16-tól. Mint az közismert, 1994-ben Vácon, a Domonkos templom felújítási munkálatai során egy templom alatti kriptára bukkantak az építők.
egyszervolt
Mindszenty (i)gazsága - vitaest a Mindszentyneumban
Szeretné megosztani felmenői történetét Pehm Józsefről? Kíváncsi arra, hogy amiket hallott, mennyiben felel meg a valóságnak?Vajon milyen hibái, gyengéi, túlzásai voltak a bíborosnak, és miért tartják őt sokan nemzeti hősnek? Miért szeretnék őt a katolikusok boldoggá avatni?
kultúra
Közösségi élmény és tudományos munka
Tudományos kutatás, tudásátadás, közösségi élmény és sokszínű programkínálat; nagy vonalakban ezek a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának ez évi célkitűzései. A részletekről a Göcseji Múzeumban tartottak sajtótájékoztatót az igazgatóság alá tartozó tagintézmények vezetői.
kultúra
Múzeumi pillanatképek
Tizenkét rövid előadást hallgathattak meg az érdeklődők a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának Pillanatképek című rendezvényén. A délutáni szimpóziumon a Göcseji Múzeum, a Göcseji Falumúzeum és a Mindszentyneum munkatársai számoltak be az elmúlt év friss kutatási eredményeiről, valamint a legkedveltebb kiállításokról, programokról.
kultúra
(Mise)borkóstoló és Sisi finisszázs
Január az Újrakezdés hónapja a zalaegerszegi Mindszentyneumban. Újraindulnak a különleges programok, családi délutánok és utolsó hónapjába ér a Sisitől az Erzsébet-mítoszig című kiállítás is - tájékoztatta szerkesztőségünket Szaknyéri Tünde, az intézmény marketingese.
kultúra
Vízkeresztkor zárult a Mindszentyneum szünidei matinéja
Január 6-án, vízkeresztkor zárult a zalaegerszegi Mindszentyneum szünidei matinéja, melyet közel 400 résztvevő látogatott. A bő egyhetes programsorozatban a meséké volt a főszerep, de mellette szilveszteri családi kézműves foglalkozásra is volt mód.
kultúra
Egyéves lett a Mindszentyneum
Egésznapos programsorozattal ünnepelte első születésnapját október 23-án a Mindszentyneum, mely a nap során számos programmal és ingyenes nyitvatartással várta vendégeit, akik szép számmal látogattak el a közművelődési intézménybe.
egyszervolt
1956 Lengyelországban és Magyarországon
Lengyelország és Magyarország 1956-os múltjának egyes pillanataiba enged betekintést az a vándorkiállítás, mely a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) jóvoltából érkezett a zalaegerszegi Mindszentyneum előtti térre.
Egyéves születésnapját ünnepli a Mindszentyneum
"2023.10.23-án ünnepeljük együtt a Mindszentyneum első születésnapját!" - hirdeti az intézmény az ünnepi programot.
Múzeumok Őszi Fesztiválja a Mindszentyneumban
Jövő! Menő! Múzeum! jelmondattal szeptember 25. és november 12. között rendezik meg a 18. Múzeumok Őszi Fesztiválja országos programsorozatot, melyhez a zalaegerszegi Mindszentyneum is csatlakozott.
kultúra
Új főigazgató, új célcsoportok, menedzser szemlélet
A nyár folyamán átalakult a múzeum szervezeti rendje, hiszen augusztus 1-én megalakult a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága (ZMI). A közgyűlés a Göcseji Múzeum eddigi igazgatóhelyettesét (a keszthelyi Balatoni Múzeum korábbi vezetőjét), Havasi Bálintot bízta meg az intézmény irányításával.
köztér
Az Év háza jelöltjei között van a Mindszentyneum
Az Év háza a hazai építész szakma elismert díja, amely a családi házak, kis lakóépületek valamint 2018 óta a középületek szakmai szempontok alapján értékelt elismerése.
kultúra
Zalaegerszegre látogatott a MAMUTT
Zalaegerszegen tartotta éves ülését a MAMUTT, azaz a hazai történészeket és muzeológusokat tömörítő Magyar Múzeumi Történész Társulat.
kultúra
Szeleburdi hercegnőből bölcs uralkodó
1867. június 8-án koronázták magyar királlyá Budán, a Mátyás-templomban Ferenc József császárt és királynévá Erzsébet császárnét – vagy, ahogy mi magyarok leginkább nevezzük, Sisit. A dátumhoz kapcsolódva nyílt meg a Mindszentyneumban a Gödöllői Királyi Kastély jóvoltából az a kiállítás, mely Erzsébet életének legfőbb szakaszait mutatja be.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Nagykanizsa Reptér (3), Vegetáriánus étrend (2), Mindszentyneum - Mindszenty József Látogatóközpont (61), Vincze Tibor polgármester (13), Pacsa (14), Zalaegerszegi önkormányzat (114), Hévíz Bibó klub Filmvetítés (1), dr. Rashed Aref PhD,, a szívsebészet osztályvezető főorvosa (1), úszómester (1), Konkoly Szabadidőközpont (3), Virágosítás (6), Hit (5), Fagyasztásos eljárás (1), Kauzli József (4), LANDORHEGYI ADVENT (3), Falukarácsony (1), Szauna (12), Fényfestés (1), Aranyoslapi forrás (2), Főkapitányi elismerés (1)