Tompa Gábor
közélet
Vadpörkölt-fesztivál és filmzenei koncert
Hamarosan kezdetét veszi az idei zalaegerszegi Vadpörkölt és Borfesztivál – Zalai Teríték rendezvénysorozat, mely augusztus 24-től egészen szeptember 10-ig kínál változatos programokat. Sőt, ételekből és italokból sem lesz hiány.
pódium
Díjátadóval zárult a Kvártélyház nyári évada
Hagyományos ceremóniára került sor az évad végéhez közeledve a zalaegerszegi Kvártélyházban, az idén az ÁJLÁVJÚ darab utolsó előadását követően. A több éve alapított Szidónia-díj mellett második alkalommal kaptak elismerést a juniorok, újabb nevekkel bővült az örökös tagság, valamint elismerték az emlékezetesebb alakításokat is.
pódium
ÁJLÁVJÚ a Kvártélyházban
Újabb románcok bontakoznak ki ezúttal kizárólag dalban elbeszélve a Kvártélyházban. Július 28-án mutatják be Jimmy Roberts - Joe Dipietro: „ ÁJLÁVJU- Te édes, de jó vagy, légy más” című musical-revüjét.
Kvártélyházi sikerek Alsóörsön és Fertőrákoson
2023. június 24-én nagy sikerrel játszotta a Kvártélyház Szabadtéri Színház a Meseautó című musical comedy-t a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megrendezett Szabadtéri Színházak Találkozóján, az alsóörsi Amfiteátrumban - tájékoztatott Tompa Gábor, a Kvártélyház Szabadtéri Színház igazgatója.
pódium
Kőműves Kelemen a színházban
„Tizönkét kőmíjes esszetanakodott”. Eredetileg népballadaként járt szájról szájra, majd Sarkadi Imre befejezetlen drámája idézte fel a történetet, melyből Szörényi-Bródy szerzett rockballadát. Ez utóbbit láthatja a közönség a Hevesi Sándor Színházban február 10-től, Bot Gábor főszereplésével, Tombagábor Kornél rendezésében.
pódium
Kortárs fesztivál és Meseautó
Hétvégén megkezdődnek a megyeszékhelyi szabadtéri színház rendezvényei. A hagyományokhoz híven a Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál (ZAKO) előadásaival indul el a programsorozat a kvártélyház udvarán. A IX. ZAKO Fesztivál június 26 – július 2 között várja az érdeklődőket. Július 12-től pedig a Kvártélyház Nyár 16. évada veszi kezdetét.
kultúra
Bővül az EgerszegFeszt területe
Megújult formában tér vissza az Egerszeg Fesztivál, mely ezentúl EgerszegFeszt néven, friss helyszínekkel és dizájnnal készül a közönség fogadására. A szervezők a városházán számoltak be a programsorozat részleteiről.
kultúra
Kisfilmek a megye értékeiről
Film készítésére nyert támogatást a Zala Megyei Önkormányzat az Agrárminisztérium egyik pályázatán. A projekt a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtését, megőrzését, népszerűsítését támogatja.
köztér
Fényfestés a Kvártélyházban
„Látványos Napok a Kvártélyházban” címmel szervezett fesztivált péntek és szombat este a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. Mindkét nap sötétedés után várták az érdeklődőket látványos fényjátékkal, fényfestéssel a nyári színház udvarán, sőt a TV-toronynál is.
kultúra
Elismerés a Kvártélyház Nyárnak
Érték és Minőség Nagydíjban részesült az idei Kvártélyház Nyár rendezvénysorozat. Az elismerést a közelmúltban vette át a Kvártélyház Kft. csapata az Országházban.
pódium
A Pál utcai srácok és a vörösingesek igazsága
A történetet mindenki ismeri, hiszen generációk óta kötelező olvasmány. Nagy vonalakban talán még azok is fel tudják idézni, hogy miről szól a sztori, akik annak idején sumákoltak magyarórán és a kezükbe sem vették Molnár Ferenc regényét.
pódium
Júniusban indul a nyári színház
Tizenötödik évadát kezdi meg hamarosan a Kvártélyház Nyár rendezvénysorozat. A szabadtéri színház idei programjairól a városházán tartottak sajtótájékoztatót az érintettek.
pódium
Hasonmások a Kvártélyházban
Igazi nyáresti szórakozást és fülbemászó slágereket ígér a Hasonmások című revü-musical. A Kvártélyházi Szabadtéri Színházi idei legújabb bemutatója ugyanakkor az 1970-es évek mindennapjait, fonákságait is igyekszik bemutatni a közönségnek. Persze vicces formában.
pódium
Indul a nyári színház
Három darabot - összesen tizenhét előadást - és egy folklórműsort láthat a közönség július 9-től augusztus 17-ig a zalaegerszegi Kvártélyház színpadán. A részletekről Balaicz Zoltán polgármester és Tompa Gábor, a Kvártélyház Kft. ügyvezetője sajtótájékoztatón számolt be.
pódium
"Egészségügyis" színjátszók kórházban
Három évvel ezelőtt alakultak a kórház javára rendezett jótékonysági gálán való fellépéshez. Három premiert tudnak magukénak, sőt zalakarosi szakmai konferenciára is meghívták őket. Most is ezen februári vendégfellépésre készülnek, felelevenítve a novemberben bemutatott darabot. A csoport lelke, vezetője dr. Kecskés Gábor orvosigazgató, a szakmai felkészítő, rendező pedig Tompa Gábor. Velük beszélgettünk.
gasztro
Vadételek, borutca, főzőverseny
Szinte minden a vadételekről és a zalai erdők kincseiről szól majd szeptember 6-8. között Zalaegerszegen, az Országos Vadpörkölt- és Borfesztivál – Zalai terítéken. A gasztronómiai programsorozaton vadászati konferencia, jótékonysági főzés, borverseny, borutca és könnyűzenei koncertek is várják a közönséget.
kultúra
Hamarosan Egerszeg Fesztivál és Kvártélyház Nyár
A közelgő Egerszeg Fesztivál és Kvártélyház Nyár programjairól számolt Balaicz Zoltán polgármester és Tompa Gábor fesztiváligazgató, a Kvártélyház Kft. ügyvezetője a városházán.
kultúra
Rock-musical és Sose halunk meg
Elkészült a Hevesi Sándor Színház 2019/20-as évadjának műsorterve. A részletekről dr. Besenczi Árpád igazgató tartott sajtótájékoztatót, aki vendégeket is hívott az eseményre.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Botfy utcai orvosi ügyelet (4), RockMajális (2), Hastáncfesztivál (2), ovi-sport pálya (1), Zala Megyei Államigazgatási Kollégium (1), Szlovénia (5), Természettudomány (11), Hevesi Sándor Művelődési Központ - Nagykanizsa(826), Kerékpár (23), Kerekes Endréné Radó Mária (1), 65 év (2), Kárpát-medencei Mézfesztivál és Termelői Vásár (9), katonadal fesztivál (3), Kispályás labdarúgó kupa (2), Útfejlesztés (19), Rallye (3), Karmacs (2), Szocializmus (10), Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (3), Klassz a pARTon! (3)
1-20 21-40