Vezető hírek
Zárult a tavaszi főzőtanfolyam
Mind a korábbi alkalmakkor, most is Monori Krisztina dietetikus és Szakonyné Bertalan Beáta vállalták a munka dandárját. Ezúttal a húsvéti készülődés jegyében készült répatorta és édesburgonyás tojássaláta. Segítő kezekben nem volt hiány, s örömmel konstatálta Prenner Zsuzsanna intézményvezető, hogy míg eleinte csak az anyukák vettek részt a programban, most már az apukák és a kisebb-nagyobb gyerekek is jelen vannak.
Veszek még egy picit
Sőt akadnak olyan anyukák, akinek már a csemetéi kijárták a bölcsit, de mégis visszajárnak erre a félévenként három alkalmas rendezvényre, mely egyébként bármely érdeklődő számára nyitott. Az egészségvédő, szemléletformáló programot felkarolta a Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület is, a Ládafia projekt keretében. Házi asszonyként pedig Balaicz Zoltánné van évek óta mindig jelen. A receptek egy részéről kiadvány is napvilágot látott, illetve az internetes oldalon keresztül is lehet ez ügyben informálódni.
A „Lóci menza” névre keresztelt főzőtanfolyam további jelszavai között szerepel, az egyórán belül legyen kész is. Mégsem összecsapott gyors vacsikról van szó, hanem még az apukáknak is ízlő reform ételekről. A közös főzés végén persze jön a közös étkezés, ahol eleinte bátortalanabbul, majd határozottban hangzott fel, a „veszek még egy kicsit” mondat. A résztvevők pedig nemcsak a szakemberektől, hanem egymástól is kaphatnak tanácsokat, tippeket, így biztos mindenki valami újdonsággal, újító ötlettel térhet haza.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyen -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Balesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPolgárőrök nyílt napja Ebergényben