Vezető hírek
Betonacél-megmunkálás az új üzemcsarnokban
Az átadási ünnepségen Balaicz Zoltán polgármester felidézte, hogy a cég két ütemben hajtott végre fejlesztést az északi ipari parkban lévő 6500 négyzetméteres telkén. Az elmúlt évben egy 600 négyzetméteres irodaházat és javító műhelycsarnokot, míg idén egy 1200 négyzetméteres üzemcsarnokot épített meg. Mint mondta, ebből is látszik, hogy olyan zalaegerszegi vállalkozásról van szó, amely folyamatosan tud fejleszteni. Az új üzemcsarnokot több mint fél milliárd forintból létesítette. A költségből 47 millió forint az az összeg, amellyel a magyar kormány a GINOP program révén támogatta a beruházást. A polgármester jelezte, hogy a cégnek további tervei vannak, amelyek megvalósításához, ahogy eddig is, minden segítséget megadnak.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos kiemelte, hogy a vállalkozás a magyar gazdaság egyik húzóágazatában, az építőiparban tevékenykedik. Mint mondta, fellendült a lakáspiac, hiszen korábban 6–10 ezer új lakással, idén a CSOK-nak és más állami támogatásoknak is köszönhetően már 30-40 ezer új lakással számolhatnak éves szinten az országban. Jelezte továbbá, hogy az építőipari megrendelések 90 százaléka az állam részéről érkezik, utalt az épülő tesztpályára és a hozzá kapcsolódó M76-os gyorsforgalmi útra. Az építőipar teljesítménye a gazdasági növekedésben is megmutatkozik, ami idén 4,5-5 százalék közé várható Az állam ezért tud támogatni olyan fejlődő vállalatokat, mint a zalaegerszegi Fundament Plusz Kft.-t.
Hegyi Vilmos, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, régi elképzelésük vált valóra, hogy tavaly saját telephelyre költöztethették vállalkozásukat az északi ipari parkba, amely korábban több ponton működött városban. Az építőipari alapozással foglalkozó szakcégük most új profillal, betonacél-megmunkálással bővítette tevékenységét, melyhez automatizált hajlító- és vágógépeket is beszereztek. Az új üzemcsarnokban ezeket üzemelik be jelenleg, de már gyártanak a késztermékeket is. A cölöpvasalásokat saját profiljukban használják fel, míg a kengyelek vasalását és hajtását partnereik megrendelésére végzik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyen -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben