Vezető hírek
Évfordulós musical koncert
A különleges nyár eleji programban a könnyedebb műfaj nagy slágerei hangzottak el a városi hangversenyteremben. A Jézus Krisztus Szupersztár musicalből Mária Magdolna dalával indult a koncert, majd a Halleluja következett, és a Muzsika hangjaiból részletek, Kovács Kata karnagy szóló énekével.
A koncert következő blokkjában a jubiláló Happy Singers Quartett lépett színpadra, az eredeti, 20 évvel ezelőtti felállással. Azaz Kovács Kata, Harnos Judit, Ludmány László és Ludmány Levente négyese teremtett kellemes hangulatot. Az eredetileg csak „farsangi tréfának” szánt formáció, tartósnak és nemzetközileg is sikeresnek bizonyult. Több dalukkal emlékeztek egykori zongorakísérőjükre, a vegyeskar korábbi karnagyára, Hajdu Sándorra, akinek halála után évekig elnémult a négyes.
Az est másik fellépője volt a zalaegerszegi trombitás vezette Sebestyén Patrik Quartett.
A koncerten zongorán és énekkel közreműködött Persa – Greiling Krisztina, Simon Veronika és Hegedüs Gábor.
Bár a könnyed évzárás megtörtént, a pihenés ideje még nem jött el a vegyeskar tagjai számára, hiszen júliusban Toszkánába indulnak kórustalálkozóra.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben