2017.11.19., vasárnap - ErzsébetZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Konyhafelújítás, aszfaltozás, vándortábor

2017. szeptember 23. szombat, 17:33
Szerző és fotó: Antal Lívia
A tanévkezdésre megújult az önkormányzati konyha Nagykapornakon, egy másik pályázati támogatásból pedig utcákat aszfaltoztak le. A nyár kikapcsolódást is hozott, hagyományosan a helyi gasztronómia jegyében rendezték meg a falunapot több település részvételével, szeptember 30-ára pedig ismét szüreti vigasságra invitálják a helyieket és a környékbelieket.

– Nyugodt évet élünk, mivel a feladatfinanszírozásból adódóan tulajdonképpen mindennek megvan a helye – mondja Sifter Péter, Nagykapornak polgármestere. – Idén így olyan fejlesztéseket valósítottunk meg, melyekre pályázati támogatást nyertünk. Ezek egyike volt az idősek otthonában lévő konyha felújítása a Belügyminisztériumtól kapott támogatás segítségével. A beruházási költség nagyobb részét felújítási munkákra fordítottuk, míg a kisebb részét új konyhai eszközök beszerzésére. Mivel többféle korszerű eszköz, például nagy teljesítményű sütők állnak rendelkezésre, változatosságában és színvonalában is nőhet az elkészített ételek minősége.

Kétszer akkora a sütőkapacitás is, ami egyszerűbbé teszi például a kelt tészták elkészítését. A felújítást rövid határidővel kellett elvégezni a nyári szünetben. A kivitelezés ezért az utolsó tanítási napot követően, június 19-én kezdődött el, és fejeződött be a tanévkezdésre. Örömünkre szolgál, hogy nagyon szép lett a konyha, ami az óvoda, az iskola, az idősek otthona, valamint a szociális és vendégétkeztetés feladatait látja el. A rekonstrukció ideje alatt a szentpéterúri önkormányzati konyháról oldottuk meg az étkeztetést, amit az iskola kivételével nyáron is biztosítanunk kell. Ezúton is köszönjük segítő hozzáállásukat.

– Mely további pályázatok tekintetében bíztak kedvező döntésben?
– A turistaszálló és az önkormányzati hivatal melletti volt fiúiskola energetikai felújítására beadott pályázataink nem nyertek támogatást, ahogy nem volt sikeres az óvoda belső rekonstrukciójára beadott újabb pályázatunk sem. Viszont megkaptuk a hitelkonszolidációban nem részesült településként a nekünk járó állami támogatás második részletét. Nagykapornak számára ez újabb tízmillió forintot jelentett, melyet meghatározott célokra lehetett felhasználni. Önkormányzatunk az útépítés mellett döntött, melyhez hozzárendeltük a költségvetésünkben erre a célra betervezett összeget is. A Béke utcában és a 76-os főút faluba érkező szakaszán melegaszfaltozást végeztünk el. Az innét felmart aszfaltot pedig két másik utca burkolatába dolgoztuk be. Maradt még egy kis útszakasz, ahol még melegaszfaltozunk októberben.

– Tervezték az idősotthon bővítését is?
– A 29 fős otthonban szinte dupla igény jelentkezik a férőhelyekre. Bővítésében pályázatok hiányában azonban nem gondolkodhatunk, ami munkahelyteremtést is vonna maga után. Az év elején gondot okozott a béremelés kigazdálkodása, akkor kényszerűségből ideiglenesen elvettük az étkezési jegyet. Később megérkezett az állami kompenzáció a béremelésre, amivel rendezni tudtuk a helyzetet. Intézményeinknél maradva, örömünkre szolgál az óvoda 62 fős létszáma, ami az iskola szempontjából is biztató. A gyerekekre nyári szünetben is igyekszünk odafigyelni, iskolásaink idén először vehettek részt vándortáborban.

– Hogyan sikerült ez a lehetőség?
– Erdei Vándortábor címen futott a pályázat, melyen ezt a lehetőséget kaptuk. Ebben vándortábor-vezető képzés is volt, melyen én és két pedagógus kollégám vettünk részt. Nagyon rövid idő volt a felkészülésre, ezért is büszkék vagyunk arra, hogy sikerült megszervezni, mert tudomásom szerint csak három vándortábor jött össze az országban. A tábor július 10-től július 16-ig tartott a Bakonyban, melyen 22 iskolás vehetett részt. Bakonybélben, Huszárokelőpusztán és Hubert-lakon voltak a táborhelyek. A hét nap alatt összesen hetven kilométert tettünk meg, a túrázás mellett az erdővel is megismerkedtek a gyerekek. Tábortűz mellett sütöttünk szalonnát, melyhez a gyerekek maguk gyűjtötték össze a fát. A környezettudatosságra való nevelés mellett az önállóság fejlesztése is célja volt a tábornak, melyet összességében jól vettek, miután nem volt tévé és térerő hiányában mobiltelefonjukat is nélkülözniük kellett. A szülőknek is köszönjük a bizalmat, hogy ránk bízták gyermekeiket. A tábor olyan jól sikerült, hogy jövőre is pályázni fogunk a lehetőségre.

– Nagykapornakon a sport fontos szerepet játszik a közösség életében.
– Focicsapatunk a megyei II. osztályú bajnokság északi csoportjában játszik. A tavaszi szezont a negyedik helyen zárták, most az őszi szezonban való jó szereplés a tét. A sport, a futball valóban nagy közösségi erőt jelent nálunk, amit az is jelez, hogy mind a felnőtt, mind az utánpótlás csapatban csupa helyi játszik. Fiataljainkra ezért is büszkék vagyunk. Igyekeztünk megteremteni a feltételeket, 2015-ben adtuk át a sportöltözőt, azt követően kiépítettük a világítást a pályára, így az esti órákban is tarthatnak edzéseket.

A nyáron hagyományosan a közösség ünnepeként tartottuk meg falunapunkat augusztusban, szeptember végén hasonlóan jó hangulatra számíthatunk az ugyancsak sokakat megmozgató szüreti vigasságon, hangsúlyozta Sifter Péter polgármester.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
CÍMKÉK