Vezető hírek
Hatvan éves az Art Mozi
Ezt a filmet ugyan nem mutatták be a szombati születésnap alkalmából, ám a Retro-nap jegyében műsorra került néhány filmtörténeti alkotás. Például Chaplin Modern idők című, 1936-ban készült vígjátéka, és az 1968-as, Kubric rendezte 2001 Űrodüsszeia. Az ünnepi délelőttön a régi filmek kapcsán megannyi nosztalgikus élmény is előkerült. Így a bejárat előtt kígyózó sorok, a mozi mögötti sarkon áruló pattogatott kukorica-árus, na és a diákoknak szóló, nyári matiné előadások. Ahol a jegyek mellé néhány színészportrét is begyűjthettek a fiatalok.
Szülinap retro filmekkel, nosztalgiával
Balaicz Zoltán polgármester születésnapi köszöntőjében elmondta: bár az egykori Ady Mozi épülete valóban hatvan esztendős, a zalaegerszegi mozizás ennél jóval régebbi. Az első filmvetítésre 1903-ban került sor az Arany Bárány télikertjében, majd 1913-ban megnyílt az első mozi is, a Bárány mögötti izraelita imaházban. Az Edison Mozgónak Gábor Béla (Gábor Miklós színész édesapja) volt a tulajdonosa. Később a Kummer kávéház emeletén is nyílt egy mozi, Apolló néven (ezt Gábor Béla hamarosan meg is vásárolta). 1945-58 között pedig a KALOT székházban (ma önkiszolgáló étterem) került sor a filmvetítésekre.
Drávecz Szabolcs, a mozi vezetője Fazekas Márta, Horváth Lajos néhai moziigazgató felesége, Becs János mozigépész és Szakrényi András a hévízi mozi vezetője az intézmény első vetítőgépe előtt
Az Ady Mozi 1958-as nyitása óta több ezer filmet láthatott itt a közönség, s bár a kor és a filmnézési szokások sokat változtak, a belvárosi mozi maradt. A polgármester szerint ugyanis nem ugyanaz az élmény otthon megnézni egy filmet, mint moziban. A mostani Art Mozi épületéhez ráadásul személyes emlékek, érzelmek és emberi kapcsolatok is társulnak. Úgy érzi, a 21. században is van létjogosultsága a mozinak.
Néhány személyes emléket idézett fel Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő is. Megemlékezett Horváth Lajos néhai, és Lang József nyugalmazott igazgatóról, akik annak idején sokat tettek azért, hogy egy-egy premierfilm a városba kerülhessen. De szóba került a Szaknyéri András (ma a hévízi mozi igazgatója) által vezetett régi videotéka is. A korabeli mozizás múltjával kapcsolatban H. Horváth Gyula olvasott fel várostörténeti érdekességeket.
Hatvan éve épült az Art Mozi épülete
Az ünnepségen Becs János mozigépész vezetésével a közönség bekukkanthatott a régi 1-es gépházba, és a 2-es vetítőházba is, ahol még megtalálhatók a korabeli gépek, eszközök.
Néhány relikviából kiállítás is látható a mozi aulájában. Régi fotók, mozizáshoz és jegyárusításhoz kötődő tárgyak és filmekhez kapcsolódó könyvek is a vitrinekbe kerültek. Körbejárható továbbá az Ady Mozi első mozigépe is, amit 1939-ben gyártottak, 1958-ban került a városba. Egészen 1969-ig vetítettek vele; ma muzeális érték.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben