Vezető hírek
Műtárgyak a kamera előtt
Az országos program részeként a napokban a Göcseji Múzeum raktárépületébe is megérkeztek a budapesti tárgyfotósok, akik két nap alatt kétszáz műtárgyat fényképeztek le, műtermi körülmények között.
Múzeumi digitalizáció Zalaegerszegen is
A projekttel kapcsolatban dr. Kostyál László, a múzeum igazgatóhelyettese a sajtót arról tájékoztatta, hogy a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Nemzeti Múzeum koordinálásával zajlik az országos digitalizáció. Ennek első menete az, hogy a programhoz csatlakozó múzeumok mindegyike 200 műtárgyat választott ki saját gyűjteményéből, amiket a fővárosból érkezett szakemberek lefotóztak. Az a cél, hogy 2021-re a magyar közgyűjtemények állományának legalább ötven százaléka digitalizálva legyen.
A tárgyak fotói a hozzájuk kapcsolódó rövid leírásokkal együtt a MuseuMap elnevezésű internetes oldalra kerülnek majd fel. Így bárki számára kereshetővé, hozzáférhetővé válnak, segítve ezzel a tanulást, ismeretszerzést.
Az igazgatóhelyettes hozzátette: két tematika mentén választották ki a kétszáz tárgyat. Egyrészt a Göcseji Múzeum gyűjteményében található legszebb, legértékesebb, vagyis a „top-kategóriás” tárgyak kerültek a kamera elé. Főleg néprajzi, történeti, képző- és iparművészeti relikviákról van szó. A másik témakör pedig az utazás. Ezt központilag határozták meg a projekt felelősei. Az egyes múzeumok – gyűjteményükhöz mérten – szabadon értelmezhetik az utóbbi feladatot. Akár korabeli menetjegyek, közlekedési eszközök és más tárgyi emlékek is kapcsolódhatnak a témához.
A digitalizációs program többlépcsős, hiszen 200 tárgy egy múzeum teljes gyűjteményének általában csak a töredéke (a Göcseji Múzeum állománya 50 ezer darabos, ehhez jön még hozzá a régészeti anyag). Így a jövőben is sor kerülhet hasonló műtárgyfotózásokra, hogy a minél több tétellel bővüljön a központi honlap.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. Prószafesztiválra -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztése