2017.11.23., csütörtök - Kelemen,KlementinaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Úgy fest, mint egy gyerek…

2017. április 24. hétfő, 13:54
Szerző: Pánczél Petra; Fotó: pP
Akár azt is mondhatnánk, hogy a Macskanő és a Cicakapitány című tárlattal az avantgárd magas művészet költözött a Keresztury VMK Gönczi Galériájának falai közé. Wahorn András festőművész – akinek 2000 után készült műveiből látható válogatás – autodidakta alkotó; a festészetet nem egyetemi képzésen tanulta. Munkássága ettől függetlenül (vagy épp ezért) évtizedek óta komoly értéket képvisel a kortárs hazai művészetben.

Festményei, grafikái a hétköznapokról, az ő hétköznapjairól szólnak; ám nem feltétlen a közízlést elégítik ki. Művészete nagymértékben kapcsolódik ahhoz a 70-es 80-as években létrejött ellenkulturális közeghez, melyben előbb a szentendrei Vajda Lajos Stúdió egyik neves alkotója lett, majd az A.E. Bizottság alternatív zenekar frontembere, amit művésztársaival hozott létre. (Korosztályok nőttek fel a „Mit látsz, Laca? Egy nagy segget látok…” és a „Már megint itt van a szerelem…” kezdetű számokon.)

Szubjektív tárlatvezetés a képek között

Wahorn tárlat(nyitó) a Gönczi Galériában

A kilencvenes évek elején aztán Kanadába, majd Los Angelesbe költözött, ahol nemcsak festett, hanem konkrétan dolgozott is: pont úgy, mint az átlagemberek. Ahogy azt a tárlatnyitón elmesélte: egy rajzfilmstúdióban volt háttérrajzoló, amit nagyon élvezett, de nagy kihívás is volt számára. Nem azt rajzolta ugyanis amit akart, mert egy rajzfilmen több százan dolgoznak, és a vonalakat pont úgy kell húzni, ahogy a többiek is húzzák. Ez elég nehéz egy olyan embernek, aki alapvetően arról híres, hogy másképp csinálja a dolgokat, mint a többség.

A Gönczi Galériában nyílt tárlat sem olyan volt, mint általában a hivatalos kiállításmegnyitók. Se politikus, se művészettörténész nem lépett mikrofonhoz (nem is illene az ilyesmi Wahornhoz). A közönséget maga az alkotó kalauzolta a kiállítótérben; néhány festményén keresztül mutatva be a képek keletkezését és tartalmi lényegét. Ami így leírva elég snassz, de aki járt már valaha Wahorn-féle tárlatvezetésen, az tudja, hogy mindez egy nagyon őszinte, és nagyon bohém értekezést (önvallomást) jelent a műveivel kapcsolatban.

Macskanő és Cicakapitány

Azt mondja, hogy minden képe arról szól, amit egy adott pillanatban érez. Nem egy művészeti problémát ábrázol, hanem az élet kérdései érdeklik. Leginkább a jelen; vagyis mindaz, ami vele történik. Viszonyok, kapcsolatok. Legyen az férfi-nő (Ica a hisztijével és Misi aki ettől kikészül), vagy éppen kutya és gazdája.

Na, és persze a nézőpont sem mindegy – és Wahorn ezt is szereti alkalomadtán felcserélni. Mint az Ez a kutya szereti a gazdáját című festményen, ahol kutyasimogatás közben gondolkodott el azon, hogy vajon ki szereti jobban a másikat: a kutya, vagy a gazda? És akkor tulajdonképpen ki is simogat kicsodát? Persze a választ nem mindig tudjuk, és azt sem állíthatjuk, hogy mindent pontosan értünk, mert az sosem igaz. Az alkotó maga sem érti teljesen néhány képét. Például a Jajgató Nyuszikirály+kutya is ilyen. De a képen lévő sok „jaj”, nem biztos, hogy valami bajra utal, hiszen ott van a szív is, ami szeretetre képes.

„Úgy rajzolok és festek, mint egy gyerek” – mondja. Amihez hozzátehetjük azt is, hogy főleg pajzán témákban. De nem népies értelemben és nem is afféle polgárpukkasztó módon. Sokkal inkább van olyan érzése az embernek, mintha valami vicces, „felvilágosító” jellegű, absztrakt rajzokat nézne. Amikben azért bőven ott van a férfi/nő viszony karikatúrája, a sztereotípiák kritikája. Erős színekkel „alátámasztva”. A sorozatba illő, a tárlat címét is adó Macskanő és a Cicakapitány című kép pedig direkt a zalaegerszegi kiállításra készült.

Töttös Katával készült közös festményeikről is mesélt

A festmények, grafikák között vannak olyanok is, melyeket Wahorn András párjával, Töttös Kata képzőművésszel közösen készített (némelyikbe titokban belerajzolt: ilyen a Kést síró lány). Ezekről azt mesélte: a két végletet jelenítik meg a képzőművészetben. Töttös Kata ugyanis vele ellentétben realista alkotó, nagy részletgazdagsággal fest. Ehhez jön a Wahornra jellemző gyermekiség és egyszerűsítés. A két véglet azonban nem zavarja egymást, képes egységet alkotni. Mindebből az látszik, hogy a stílus és a forma csak egy eszköz; a lényeg maga a mondanivaló. Ha a művész talál benne értelmet, az már elég. Ha más is talál benne értelmet, akkor a művész jól érezheti magát, hogy nem csinált hülyeséget.

A tárlatnyitó nem maradt zene nélkül: a képzőművészekből álló Tapasztalt Ecsetek Formáció (Kopasz Tamás, Szurcsik József, Wahorn András) játszott.

A kiállítás május 13-ig látogatható.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
CÍMKÉK