2024.05.06., hétfő - Ivett, FridaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Páka pont jól

2021. február 23. kedd, 17:51
Szerző: Nemes Norbert
A központi forráselvonásoknak mi sem örülünk. Elvették a gépjárműadót és a cégek által fizetett helyi adók egy részét is azzal, hogy később kompenzáció érkezik. Egyelőre nincs nehézségünk az intézményhálózatunk fenntartásában, de az elvonások a költségvetés összeállításánál bizony okoznak fejtörést. Mint minden évben, így most is bölcs belátással, hitel felvétele nélkül, takarékosan, a költséghatékonyság szempontjaira figyelve próbáljuk összerakni a település éves büdzséjét. Addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér, de örömmel látnánk, ha a most elvett bevételek később visszacsordogálnának hozzánk – mesélte Lukács Tibor, Páka polgármestere.

 A Természetbarát klub a novemberi Öveges József Emléktúrán a Vétyemi ősbükkösben (fotó: Fülöp Veronika)

– Óvatos körültekintéssel kezeljük a pandémiás szituációt. Mi, a környékbeli falvaktól eltérően nem mertünk nyugdíjasokat köszöntő rendezvényt, vagy Mikulás ünnepséget sem tartani. A téli ünnepkör közös programjait is elhalasztottuk. A civil szervezeteink és egyesületeink sem a hagyományos közösségi rendben tartják egymással a kapcsolatot. A Természetbarát Klubunk tagjai az előírások szigorú betartása mellett azért tavaly novemberben részt vettek egy jó hangulatú kiránduláson. A járványhelyzet – bár nehézséget és tehertételt jelent számunkra – megbirkózunk vele. A falubeliek fegyelmezettségének is betudható, hogy hogy február közepéig nem volt a Covid fertőzésre fogható haláleset. Csak néhányan estek át a vírusfertőzésen, végzetes komplikáció nélkül. Az első hullám elején gondot jelentett a maszk beszerzése is, de az óvodai dadák az egyik közmunkásunk segítségével gyorsan gyártott annyi darabot, amennyire igény mutatkozott a lakosság köréből. Kezdetben sok pénz ment el különféle fertőtlenítő eszközök beszerzésére, de most már a szociális gondozóknak szükséges szereket, és az oktatási-nevelési intézményeink számára előírt fertőtlenítő anyagokat is a megyei kormányhivatal biztosítja. 

A közmunkások az IKSZ épülete előtt is elvégezték a téli síkosság-mentesítést.

– Milyen pályázati segítséggel fejlődik a falu?

– Múlt nyáron avattuk a Magyar Falu Program segítségével teljes mértékben modernizált óvodánkat. A kívül-belül mintegy 30 millió forintból megszépült intézmény felújításán kívül is akadt teendő. Az elmúlt évben ugyancsak 30 millió forintot nyertünk az orvosi rendelőnk kicsinosítására. Március elsején adjuk majd át a beruházást elnyert vállalkozásnak a munkaterületet és nyáron szeretnénk is felavatni a minden szegletében megújított épületet. Tavasszal kicseréljük a teljes, jelenleg hullámpalás tetőszerkezetet. A tető fedését már cserép biztosítja majd. Megoldjuk a tető szigetelését, a külső homlokzaton lévő összes nyílászárót kicseréljük és a hőszigetelési munkákat sem hagyjuk el. A belső térben kisebb átalakítások vannak tervben a festési-mázolási teendők elvégzése mellett. Felújítjuk továbbá a járdát és rámpa készül a mozgássérültek számára. A bejárat mellett parkolót alakítunk ki. A rendelői szolgálati lakásnál csak az ablakcsere utáni javítás ad majd feladatot.

A Magyar Falu Programban szerettünk volna beszerezni egy kisbuszt, mert a jelenlegi gépjármű felnőtt korba lépett. Azzal elindulhatott volna a tanyagondnoki szolgálat. A három szociális gondozó, a falugondnokság és a házi segítségnyújtó szolgálat számára ez jelentős könnyebbséget kínál, ezért a beszerzésről továbbra sem szeretnénk lemondani. A pályázat kiíróit próbáljuk meggyőzni arról, hogy a távoli településrészeken, esetleg külterületen élők is megkaphassák a direkt segítséget, függetlenül a lakosságszámtól.

A farsangi kép tavaly ilyenkor készült.

A tervek elkészültek, így március közepén már pályázni tudunk a belterületi vízelvezetés megoldására. A domboldalakról lezúduló csapadékvíz elvezetését a Válicka-patakba mindenhol biztosítani szeretnénk. Hét évvel ezelőtt, az első ütemben már 90 százalékban megoldást nyert a korábban sok gondot jelentő probléma. Azóta nem öntötte el a települést egyetlen lezúduló áradás sem. A TOP-os pályázat 65 millió forintos költségvetéséből az összes átereszt és hiányzó részt is pótoljuk.

Továbbra is szeretnénk pénzt nyerni a belterületi útjaink korszerűsítésére. Ha a belügyminisztérium 20 milliós támogatást biztosító pályázatán nyertesként hirdetnek ki minket, akkor újabb útszakasz szépülne meg a faluban. Ráfér a fűtés és egyéb korszerűsítés a polgármesteri hivatalra, a művelődési házra, az orvosi rendelőre is. Az energiahatékonyság növelésének és a költségcsökkentés szándékával igyekszünk megragadni minden olyan lehetőséget, ami konkrét segítséget kínál.

– Milyen célokkal vágnak neki a következő időszaknak?

– A rendezvényeink szinte mindegyike elmaradt. Nem tudtuk megtartani a hagyományos, nyári Péter-Pál napi búcsúünnepünket sem, amelyiken már 13 főzőcsapat szokott ételt készíteni. A tavaszi bormustra sem biztos, hogy megrendezésre kerül. Focistáink viszont már felvették a sportcipőt és március eleje óta kültéri edzésekkel készülnek a futballszezonra. A Magyar-Német Baráti Kör vezetői és tagjai is szeretnék, hogy a tavaly elmaradt, pályázati forrásból megszervezett, franciaországi és németországi kirándulásokra végre elmehessünk. A Start közmunkaprogram a jelenlegi 13 fős létszámmal megszakítás nélkül folytatódik. Közmunkásainknak minden évszakban tudunk feladatot adni. Ők, sok más mellett, a közterületek rendbe tételében is segítenek.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK