Vezető hírek
Húsz éve az Európai Unióban
Konferencia a ZalaZONE-ban
A konferenciát dr. Csanádi Ágnes, az MKT Zala Vármegyei Szervezetének alelnöke nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte, hogy a szakmai program a közgazdasági társaság rendezvénysorozatába illeszkedik, melynek fókuszában a zalaegerszegi és a Zala vármegyei fejlesztési eredmények, tapasztalatok és esetleges hiányosságok állnak. Hozzátette, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás adta sikerek nem létezhetnek makrogazdasági kitekintés nélkül.
Balaicz Zoltán polgármester megköszönte a szervezők munkáját, ami az elmúlt években hozzájárult a város fejlődéséhez és a különböző fejlesztési projektek megvalósításához. Elmondta, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás számos fejlesztési projekt megvalósítását tette lehetővé Zalaegerszegen.
A köszöntők után a szakmai előadások sorában elsőként dr. Zsigmond Barna Pál, az Európai Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese beszélt. Előadásában Magyarország Európai Uniós helyzetéről és a közelgő soros magyar elnökségről adott tájékoztatást. Ezután Baráth Etele, volt Európa-ügyi miniszter előadásában az Európai Uniós csatlakozást megelőző 20 év előkészítő munkáját mutatta be, melyen öt kormány számos minisztere dolgozott.
Kovács Dezső, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a zalai vállalkozások szemszögéből mutatta be az Európai Uniós csatlakozás vonatkozásait. Dr. Vadvári Tibor, ZMJV alpolgármestere Zalaegerszeg városának húsz éves fejlesztéspolitikáját mutatta be az uniós források tükrében.
A kávészünetet követően panelbeszélgetés következett, melyet Berta László, az MKT Zala Vármegyei Szervezetének elnöke, a Zalaco Zrt. vezérigazgatója vezetett.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Zalaegerszegi Alter-Pop Akusztik by AndalgóKis templom, nagy élmény. Orgonakoncert a Göcseji FalumúzeumbanAlkotói kísérletek a "magasművészet" és a popkultúra keresztmetszetében"Z" GENERÁCIÓ - Zalaegerszegi Ady- iskola gimnáziumi tanulóinak kiállításaTudományos Stand Up Estek - Mesterséges intelligenciaMancsos Kavalkád - Kutyás családi napMűvészet és pszichózis - Skizoid alkotókSANCTUM - Ki viszi át a szerelmet? - Lutter Imre, Huzella PéterTájházak és szabadtéri gyűjtemények napjaSzeress a kertben lenni! Előadás Szomoru Miklóssal top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben