Vezető hírek
Ismét Egerszegi Kapocs Budapesten
A hagyományokhoz híven először Zalaegerszeg polgármestere idézte fel az elmúlt esztendő fejlesztési sikereit, szólt a megvalósuló beruházásokról. Prezentációja elején utalt arra, hogy a 2014-es önkormányzati választásokon egy teljesen új gazdaságfejlesztési programot hirdettek meg, ugyanis a jól működő helyi gazdaság az alapja mindennek. Ha jól működik, akkor több pénz jut az oktatásra, kultúrára, sportra. Az is cél volt, hogy a város arculatán, imázsán és kommunikációján változtassanak. Az új gazdaságfejlesztési program eredményesnek bizonyult – fogalmazott Balaicz Zoltán.
Kötődés a szülővároshoz
Beszámolt a 2015-ben indult TOP program megvalósult elemeiről, ennek keretében 16,8 milliárd forint áll rendelkezésre. A Modern Városok Programban megfogalmazott fejlesztésekre 2022-ig 200 milliárdot lehet felhasználni. Az elmúlt egy év alatt 12,7 milliárd forintos iparfejlesztésről tud az önkormányzat beszámolni, ehhez a kormány biztosított még 2,5 milliárd forintot. „Büszkék vagyunk arra, hogy a város megkapta az Év Ipari Parkja kitüntetést valamint az Év Fogyasztóbarát Települése címet” – folytatta a polgármester. Szólt arról, hogy új hulladékgazdálkodási üzemet adtak át, mely a kutatásfejlesztés terén új távlatokat nyit, valamint jelezte az ivóvízbázis programot, ezzel egy többmilliárdos fejlesztés indul. A minél jobb közszolgáltatás miatt fontosak a város számára az induló társulások. Épül az új, 180 férőhelyes munkásszálló, a beruházás 600 millió forintba kerül.
Infrastrukturális fejlesztésekről, utak, csomópontok kiépítéséről is beszámolt a polgármester. Kiemelte az M76-os kétszer kétsávos gyorsforgalmi út építését, ez a beruházás régi álma a zalaegerszegieknek. A város számára egyértelműen fontos az M8-asra való kitörés, és ha ez minél nyugatibb nyomvonalon valósul meg, akkor létrejöhet egy Zalaegerszeg-Körmend-Szombathely-Győr belső körgyűrű is – hangzott el. Ennek az évnek a legnagyobb beruházása a 265 hektáron épülő járműipari tesztpálya, a 45 milliárd bekerülési költségből eddig mintegy 21 milliárd került felhasználásra. Az infókommunikációs háttér fontosságát is kiemelte: Zalaegerszeg lett az 5. generációs mobilhálózat tesztvárosa. A logisztikai központ építése is a város jövőjét szolgálja, ugyanúgy, mint ahogy a volt laktanya területén felépülő Duális Szakképző Centrum (a régi parancsnoki épületet a közeljövőben lebontják).
A városfejlesztés eredményiről is hallhattak összefoglalót a Kapocs vendégei. Zalaegerszegen jelentős mértékben újultak meg a nevelési-oktatási intézmények, a háziorvosi és gyermekorvosi rendelők, egyéb szociális intézmények. A legnagyobb érdeklődés az uszodafejlesztés iránt van, jelezte a polgármester. – „Ahhoz képest, amit elgondoltunk 2015-ben, változások vannak a projektben, az az összeg, ami rendelkezésünkre állt, nem fedezi a fejlesztést a mai árakon. Ugyanez a helyzet az alsóerdei projekttel is, műszaki tartalmat kellett csökkenteni, ezt úgy tettük, hogy hozzáigazítottuk a lakossági igényekhez. Így a TV torony környezete és a volt napközis tábor felújítása mindenképpen megvalósul. A Kézműves Termékek Helyi Piaca projektnél pedig zajlik a közbeszerzés” – fogalmazott. Hozzátette még: 8 kilométer kerékpárutak fejlesztés valósul meg a jövőben. A mostani árajánlatok alapján ennyi jön ki abból az összegből, amiből néhány évvel ezelőtt 15 kilométert tudtak volna építeni.
Szó volt még az évértékelőn a sportfejlesztésekről, a kulturális életről, a városi fesztiválokról és a jótékonysági programokról, amely erősíti a lokálpatrióta kötődést.
Balaicz Zoltán összefoglalója után Vigh László ismertette a járműipari tesztpálya munkálatainak jelenlegi állását.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Uniós jogok és tudnivalók utazóknak!Felejthetetlen hétvégi program az egész családnak!Hová tűnt május 1. szellemisége?Élő internetes közvetítés az egerszegi Kamarák HázábólAz új Európai Bizottság (x)A pergamen nem kutyabőr2014.09.19. POP UPvideoGyenesdiás gyorsan gyarapodikTermészettudományos oktatás eszközrendszerének és módszertanának fejlesztése a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban TÁMOP-3.1.3.-11/2-2012-0023 top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanNyitott porták, nyitott emberek