Vezető hírek
Semmelweis-nap és bölcsődék napja
Balaicz Zoltán polgármester azzal kezdte, hogy a világjárvánnyal való küzdelem felülírt minden korábbi elképzelést, ami miatt egy rendezvénybe szervezték a Semmelweis-napot és a bölcsődék napját. Mint mondta, ez utóbbi április 21-én lett volna, annak emlékére, hogy Magyarországon 1852. április 21-én kezdte meg működését az első bölcsőde Pesten. A világ első bölcsődéjét 1844 novemberében Párizsban nyitották meg. Hazánkban 2010-től államilag elismert ünnep a bölcsődék napja, amelyen nemcsak a kisgyermeknevelőket, hanem valamennyi dolgozót köszöntenek. Zalaegerszegen is, kifejezve a közösség háláját, hogy gyermekeik, unokáik jó kezekben vannak.
A polgármester beszélt a 2014-ben indított fejlesztési programról is, amely bölcsődék valamint az egészségügyi alapellátási intézmények rekonstrukcióját érintette a városban. A Semmelweis-nap kapcsán megköszönte az egészségügyi alapellátásában dolgozók áldozatos munkáját, ami a koronavírus-járvány elleni védekezésben is megnyilvánult az elmúlt hónapokban. Kiemelte, lokálpatrióta összefogás, közös gondolkodás, segítőkézség, jótékonyság jellemezte ezt az időszakot, ami még jobban összekovácsolta a város közösségét.
Az ünnepség kitüntetések átadásával zárult. Az év kisgyermeknevelője címet Varga Györgyné (Cseperedő Bölcsőde) 2. kép, az év ügyviteli dolgozója elismerést Deák Tiborné élelmezésvezető (Tipegő Bölcsőde) kapta. Elismerést kapott továbbá Dömötörné Boncz Ágota (Cseperedő Bölcsőde), Gyulasi Csilla (Napsugár Bölcsőde) és Pintérné Pelyva Ágnes (Űrhajós Bölcsőde) kisgyermeknevelők, valamint Tóth Tímea intézményvezető (Tipegő Bölcsőde). A Semmelweis-nap alkalmából kitüntetést kapott dr. Madarász Zsuzsanna és Pankerné dr. Simon Mária háziorvosok, Montagné Ambrus Rita asszisztens, Sifterné Doszpoth Andrea védőnő, dr. Jonacsek Mária fogszakorvos, és Paksáné Nagy Etelka fogászati szakasszisztens és dentálhigiénikus.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Zalaegerszegi Alter-Pop Akusztik by AndalgóKis templom, nagy élmény. Orgonakoncert a Göcseji FalumúzeumbanAlkotói kísérletek a "magasművészet" és a popkultúra keresztmetszetében"Z" GENERÁCIÓ - Zalaegerszegi Ady- iskola gimnáziumi tanulóinak kiállításaTudományos Stand Up Estek - Mesterséges intelligenciaMancsos Kavalkád - Kutyás családi napMűvészet és pszichózis - Skizoid alkotókSANCTUM - Ki viszi át a szerelmet? - Lutter Imre, Huzella PéterTájházak és szabadtéri gyűjtemények napjaSzeress a kertben lenni! Előadás Szomoru Miklóssal top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben