2018.02.19., hétfő - ZsuzsannaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Télűző mulatság a belvárosban

2017. február 26. vasárnap, 19:14
Szerző: -pet-; Fotó: pP
Közeledik a február, na meg a farsangi szezon vége, és vele a hagyományos télűző rendezvények sora is. Idén február 28-án, kedden kerül sor a Városi Farsangra, mely ezúttal kiegészül a tavaly életre hívott Fánky Fesztivállal.

Velkey Péter humánigazgatási osztályvezető lapunknak elmondta: tavaly két külön, ám egymáshoz közeli időpont zajlott le a két esemény. Most azonban úgy döntöttek, hogy célszerűbb egy egynapos belvárosi programmá összevonni a tematikailag amúgy is összetartozó rendezvényeket.

Február 28-án koradélután fánksütő csapatok gyülekeznek majd a Dísz téren, 15 órakor pedig kezdetét veszi a jótékonysági fánkvásár. Ezt követően megjelennek majd a jelmezesek is a téren, akiknek a menete fél ötkor indul el. Az útvonal a hagyományoknak megfelelően alakul: a Dísz térről az Európa téren és a Kossuth utcán át jutnak vissza a maskarába öltözött felvonulók a kiindulási helyszínre. A jelmezek értékelése, és az eredményhirdetés után este 7 órától Back II Black koncert várja a téren az érdeklődőket.

Balaicz Zoltán és Köves Eszter a sajtótájékoztatón

Farsang és Fánky Fesztivál zárja a februárt

A rendezvénnyel kapcsolatban sajtótájékoztatót is tartottak a városházán. Balaicz Zoltán polgármester elmondta: 2014-ben, polgármesteri programjának része volt, hogy a városban lévő rendezvények megújuljanak. Ennek keretében gondolták újra az immár hagyományos farsangi felvonulást. A fánk és a funky zene „egyesítése” Velkey Péter ötlete volt 2016-ban. A tavalyi rendezvény tapasztalatait értékelve döntöttek úgy, hogy idén kerüljön egy napra a Városi Farsang és a Fánky Fesztivál. A két esemény erősíti egymást, így koncentráltan tudnak az érdeklődők jelen lenni a tél utolsó napján a Dísz téren.

Ruisz Cecília, a farsangot rendező Nagycsaládosok Zalaegerszegi Egyesületének elnöke elárulta: örül a változásoknak, és hogy egymásra talál idén a két esemény. A farsang immár 19. éve kerül megrendezésre, és jó, hogy most fánkvásárral is kiegészülhet a maskarás ünnep. Újdonság még, hogy most először nem az Art Moziban, hanem a téren kerül sor a jelmezversenyre és a díjazásra is.

A fánkvásárt és a koncertet szervező Kvártélyház Kft. képviseletében Köves Eszter elmondta, hogy idén több pékség és nyugdíjas egyesület is hoz fánkot a jótékonysági vásárra. A finomságokat nem a helyszínen sütik, hanem már a megsült áruval érkeznek a Dísz térre.

Tavaly a fánkvásár bevételét a nagycsaládosok kapták, s ez idén sem lesz másképp. Az összeget most is kirándulásra fordítják majd.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
CÍMKÉK