Vezető hírek
Az új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztése
Zajlik az építkezés (Forrás: Facebook/Balaicz Zoltán)
Balaicz Zoltán polgármester a napokban arról adott hírt Facebook-oldalán, hogy a beruházás jelenleg az új nyílászárók beépítésénél tart. Hangsúlyozta, hogy az építkezés magánberuházásban történik, az önkormányzat mintegy 100 millió forint értékben csak a környék közterületeinek rendezését vállalta a Kovács Károly Városépítő Program keretében.
A befektető cég Zalaegerszeg ikonikus épületét az eredetihez hasonló stílusban újítja fel. A tervek szerint az új nyílászárók beépítésének részeként a régi ablakokra emlékeztető, modern üvegtáblákat is behelyeznek, és megtartják a homlokzat eredeti téglaburkolatát, illetve az egész épületkomplexum indusztriális jellegét. Ehhez a stílushoz passzolnak majd az emeleteken kialakított loftlakások.
Látványterv (Forrás: Zallure Park Kft.)
Mint ismert, a ruhagyár 1951-ben kezdte meg működését, a nemzetközileg is elismert állami vállalat egykor több ezer embernek biztosított megélhetést. A rendszerváltás után, az 1990-es évek elején az állami céget privatizálták, többségi osztrák magántulajdonba került, majd 2003-ban 700 milliós adósságot felhalmozva csődbe ment. Ezt követően évtizedekig üresen állt, állaga pedig egyre romlott. 2015-ben a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület kezdeményezte a főépület ipari műemlékké nyilvánítását, felhívva a figyelmet arra is, hogy jó volna megmenteni a szóban forgó épületrészt, mielőtt az teljesen rommá válik, vagy egy másik beruházás miatt esetleg elbontásra kerül. A jelenlegi fejlesztéssel úgy tűnik megoldódik egy évtizedes probléma.
Ősszel az egykori dolgozók is megtekintették az építkezést (Fotó: ZalaMédia archív/Pánczél Petra)
Az épületet és az ott zajló munkálatokat 2023 szeptemberében az egykori ruhagyári dolgozók is megtekintették, akik immár több mint tíz éve rendszeresen találkoznak, hogy felelevenítsék a ZA-KO ruhagyárban eltöltött éveket.
A fejlesztés várhatóan 2025-ben fejeződik be.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Zalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben