Vezető hírek
Kerékpárút Keszthelytől Gyenesdiásig
A Zala Megyei Önkormányzat (ZMÖ) koordinálásával elkészült bicikliút avatóünnepségén elhangzott: a több településen megvalósuló fejlesztésekre több mint 325,8 millió forint támogatást nyert a ZMÖ. E forrásból a frissen felavatott, három kilométeres szakaszra a keszthelyi önkormányzat közel 137 millió támogatást kapott, melyhez a város még 39 millió forintos önerőt biztosított.
Az út november közepén tartott avatóünnepségén Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere annak az örömének adott hangot, hogy a bringaút kiváló minőségben készítette el a kivitelezésre kiválasztott cég.
Manninger Jenő országgyűlési képviselő arra emlékeztetett, hogy az új út kiindulópontjánál csatlakozik a hévízi bringaúthoz, a másik végénél pedig a Nagymezőhöz tartó, eddig aszfaltréteget még nem kapott, de könnyen kerékpározható etaphoz.
Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke arról szólt, hogy a Zala két keréken nevet kapott, az uniós támogatásból, a TOP segítségével megvalósult beruházás illeszkedik a kisrégiós, a megyei, a nyugat-magyarországi EuroVelo-s és az országos kerékpárút modernizációs fejlesztési rendszerekhez is.
Szigligeti Aladár, a Polgármesteri Hivatal városüzemeltetési osztályának vezetője részletesen ismertette az élhetőbb város megteremtését is segítő beruházás műszaki tartalmát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyen -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Balesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPolgárőrök nyílt napja Ebergényben