Vezető hírek
Bálint-napi séta a múzeumban
Öt tárgy, öt szerelmi (és pajzán) történet
Ezúttal mi másról is lehetett volna szó, mint a szerelemről: a Valentin-napi kerengőn az ókortól a 20. századig kalauzolták a látogatókat. Kétszer is, hiszen a nagy érdeklődés miatt két turnust szerveztek. Mint azt dr. Kostyál László művészettörténész, igazgató a rendezvény elején elmondta: a szerelem az emberiség történetében mindig megihlette a művészeket, de a különféle rítusokban, népi hiedelmekben is fontos szerepe volt a szerelmi, és termékenységi varázslásoknak.
A művészettörténész Kisfaludi Strobl Zsigmond Finálé című szobra kapcsán beszélt a témáról, kiemelve a szobrász életének egyik – nem jól sikerült – szerelmi epizódját.
Az első emeleti állandó kiállítás tereiben előbb Orha Zoltán régész, egy török kori, szív alakot formáló aranygyűrűről mesélt, mely Egervári Veronikáé volt. Minden bizonnyal nem hagyományos (tisztán társadalmi státuszt, vagy vagyoni elköteleződést jelölő) eljegyzési gyűrű lehetett a becses darab. A kő szív-formájából arra következtetnek a szakemberek, hogy erős érzelmi töltet is volt az ajándékozó és az ajándékozott között.
Kiss Nóra etnográfus egy díszes mángorlóról mesélt, mely a paraszti világban nemcsak a ruha kisimítására, hanem szerelmi ajándékul is szolgált. Megyeri Anna nyugalmazott muzeológus a népszerű zalaegerszegi gyógyszerészcsalád egyik hölgy tagjának, Kaszter Ilonának az emlékkönyvéről szólt. De, bemutatta annak a fotográfiának a nagyítását is, mely egy 1904-es báli jelenetet ábrázol. A mulatságot Ilona tiszteletére rendezték. A kép azért fontos dokumentum a kutatók számára, mert a századelőn még ritkaságszámba ment, hogy valakinek a házában készüljön felvétel. Így a korabeli szobabelső részlete is megfigyelhető.
A múzeum pinceszintjén Havasi Bálint régész, igazgatóhelyettes és Eke István régész-térinformatikus várták a közönséget némi „pajzánsággal”. Egy római kori termékenységi szobrocskát mutattak be, ami Priaposz istent ábrázolja, annak legjellegzetesebb fizikai adottságával. Az értékes régészeti leletet a múzeumot segítő fémkereső-csoport egyik tagja, Horváth Norbert találta. A szobrocskához kapcsolódva ókori erotikus versek is elhangzottak.
Az idei Bálint-nap és vele együtt a második Múzeumi kerengő amiatt is emlékezetes marad néhányak számára, mert az első turnus végén leánykérés történt a múzeum lépcsőjén.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Uniós jogok és tudnivalók utazóknak!Felejthetetlen hétvégi program az egész családnak!Hová tűnt május 1. szellemisége?Élő internetes közvetítés az egerszegi Kamarák HázábólAz új Európai Bizottság (x)A pergamen nem kutyabőr2014.09.19. POP UPvideoGyenesdiás gyorsan gyarapodikTermészettudományos oktatás eszközrendszerének és módszertanának fejlesztése a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban TÁMOP-3.1.3.-11/2-2012-0023 top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanNyitott porták, nyitott emberek