Vezető hírek
Régészetből első
Bedő István lapunknak elárulta: a történelem és különösen a régészet már kisgyerek kora óta érdekli. Sokszor jár előadásokra, kiállításokra. Nemcsak Zala megyében, hanem azon túl is keresi az érdeklődési körének megfelelő programokat. Szülei is támogatják ebben. Különösen a római kor, azon belül is az egykori Salla, vagyis Zalalövő római kori múltja foglalkoztatja.
Országos versenyt nyert a zalaegerszegi diák
A Pázmány-egyetem által meghirdetett versenyre az interneten akadt rá. Az első két forduló online zajlott, a tesztek kitöltéséhez otthoni kutatómunkát kellett végezni. Ezek sikeres teljesítése után került a diák – a Dunántúlról egyedüliként – a döntőbe, melyre január 31-én, Budapesten került sor. Itt egy háromnegyed órás teszt, és két szóbeli forduló is várt a versenyzőkre. Bedő István előadásában is Zalalövő római kori örökségével, illetve a múzeum és a romkert fejlesztési lehetőségeivel foglalkozott. Végül a zsűri őt választotta a tanulmányi verseny győztesének.
Mint mesélte, korábban is vett már részt történelmi vetélkedőkön, sőt egy diákkonferencia keretében az Ady-iskolában, valamint Keszthelyen és Nagykanizsán is tartott előadást, de a megyeszékhelyi TIT-ben is volt prezentációja. Ezeken a rendezvényeken szintén Salla került fókuszba. A témához dr. Redő Ferenc régész, Zalalövő római korának egyik jeles kutatója is ajánlott neki szakirodalmakat.
A diák azt mondja, nagyon szeret olvasni, főleg régészeti könyveket, de szívesen néz történelmi témájú filmeket is. Úgy érzi, hogy mindig van új felfedezni való, még Zalalövő esetében is. Mert bár sok ásatás zajlott a településen, még korántsem került elő minden lelet. A fiatalember ezenkívül úgy látja, hogy a lövői múzeum és romkert meglehetősen elhanyagolt állapotban van, ezért is készített az előadása részeként egy projekttervet arról, hogy ő hogyan fejlesztené, modernizálná az intézményt (régészeti park, rekonstruált épületek és modern kőtár is szerepelt a tervekben).
Bedő István idén érettségizik, ami után természetesen régészet szakra szeretne jelentkezni. De áll még előtte egy kihívás: most épp a Rákóczi-szabadságharcból készül fel, mert benevezett egy megyei versenyre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyen -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Balesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPolgárőrök nyílt napja Ebergényben