Vezető hírek
Több mint egy iskola
Az Izsák több mint egy iskola, hiszen az épület az oktatás mellett helyet ad az óvodai ellátásnak, a közművelődés színterének és a civil szervezetek tevékenységének is, fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében. Mint mondta, most 126 millió forintból egy olyan beruházás válhat valóra, ami régi vágya volt Csácsbozsok összetartó közösségének. Végül köszönetet mondott valamennyi közreműködőnek, hogy a két évvel ezelőtt tett ígéret teljesülhet, és a következő tanév egy már funkciójában is átalakított épületben kezdődhet meg.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos az alapfokú oktatás minőségének fontosságát emelte ki, hiszen ezen múlik a jövő nemzedékének sikere, boldogulása. A beruházás elindítását is sikernek nevezte, amit az a közös szándék alapozott meg, miszerint megfelelő infrastrukturális feltételek álljanak rendelkezésre a színvonalas oktatáshoz.
Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója türelmet kívánt az építkezéshez, ami zajjal és egyéb kellemetlenséggel fog járni. A részletekről elmondta, hogy az új kétszintes 190 négyzetméteres épület a meglévő stílusához igazodva, kontyolt magas tetős kialakítású lesz. Földszintjén közösségi teret és tánctermet alakítanak ki vizesblokkokkal. Az iskola könyvtárát az emeletre költöztetik, amit kiegészítenek egy modern olvasóteremmel. Az akadálymentesítésre úgy is gondoltak, hogy a későbbiekben egy liftet is be tudjanak szerelni, melynek helyét e kivitelezés során alakítják ki.
Herkliné Ebedli Gyöngyi, Balaicz Zoltán, Vigh László és Kajári Attila
Az elmúlt 5-6 évben 50 fővel emelkedett az iskola létszáma, ahová immár valamivel több mint 200 gyermek jár, évfolyamonként három párhuzamos osztályba. Az iskola népszerűsége örömmel tölti el a pedagógusokat, nem különben Herkliné Ebedli Gyöngyi intézményvezetőt, a településrész önkormányzati képviselőjét. Mint mondta, a gyermeklétszám mellett a civil közösségek száma is gyarapodott az elmúlt időszakban, ami még színesebbé tette a városrész közösségi életét. A bővítést éppen ezért kérték a város önkormányzatától, mellyel így két fontos elvárása teljesülhet várhatóan a szeptemberi tanévkezdésre az itt élőknek, emelte ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás