Vezető hírek
Kiállítás Janikovszky Éva életéről
A tárlatnyitó alkalmából – melyen az Ady-iskola diákjai vettek részt – Kiss Gábor igazgató elmondta, a Molnár Ferenc és Lázár Ervin életét bemutató vándorkiállítás után most Janikovszky Éva életművébe nyerhetnek bepillantást a diákok.
Pacsitacsi és a Mercedes írógép
A színes tablókon megelevenednek a pályakezdő író első szárnypróbálgatásai, a dolgos hétköznapok, a sikerkönyvek és persze jó néhány máig népszerű szereplő és aranyköpés. De a Janikovszky Éva által használt, ’20-as, ’30-as évekből származó Mercedes típusú írógép történtéről is olvashatunk. Az írógép a technika előrehaladtával is egybeforrt az író munkásságával, hiszen soha nem cserélte volna le. Még a 2000-es években is ezen írta felnőtteknek szóló könyveit. Mindvégig ez maradt hűséges „munkatársa”.
A kiállítást egy kisfilm is színesíti, de Pacsitacsival, a legendás tacskóval is találkozhatnak a betérők. A diákok a tárlat ideje alatt (március eleje) játékos foglalkozások kíséretében ismerkedhetnek meg a jeles meseíró műveivel és életének főbb állomásaival.
A megnyitó alkalmával fellépett a Verami duó, valamint Mihály Péter színművész olvasott fel egy klasszikus Janikovszky történetet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Zalaegerszegi Alter-Pop Akusztik by AndalgóKis templom, nagy élmény. Orgonakoncert a Göcseji FalumúzeumbanAlkotói kísérletek a "magasművészet" és a popkultúra keresztmetszetében"Z" GENERÁCIÓ - Zalaegerszegi Ady- iskola gimnáziumi tanulóinak kiállításaTudományos Stand Up Estek - Mesterséges intelligenciaMancsos Kavalkád - Kutyás családi napMűvészet és pszichózis - Skizoid alkotókSANCTUM - Ki viszi át a szerelmet? - Lutter Imre, Huzella PéterTájházak és szabadtéri gyűjtemények napjaSzeress a kertben lenni! Előadás Szomoru Miklóssal top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben