Vezető hírek
Lázár Ervin emlékezete
A kiállítást Emőd Teréz kurátor, muzeológus nyitotta meg egy rendkívüli irodalomóra keretében, melyen az Ady-iskola diákjai vettek részt. Szóba került szinte az egész Lázár Birodalom (ami egy mesetérképen is megjelenik); A hétfejű tündérrel, Berzsiánnal és Didekivel, A négyszögletű kerek erdő lakóival, és persze a Szegény Dzsoni és Árnikával.
Tablókon az ismert mesealakok
Tablókon Lázár Ervin élete, és mesehősei
Mint azt a tárlat kurátora elmondta: maga Lázár Ervin is olyan, mint egy mesehős. Ha népmesei alak lenne, minden bizonnyal a vándor figurája illene hozzá a legjobban. Rácegrespusztán született (melyet történeteiben Rácpácegresnek nevezett), majd később kíváncsiságból végigjárta az ország összes pusztáját. Sok-sok mesét és különös szereplőt talált ki mindeközben. Írásai azért is tanulságosak, mert segítenek megtalálni és megérteni saját történeteinket.
Emőd Teréz tartott rendkívüli órát
Az interaktív kiállítás színes tablók segítségével mutatja be Lázár életútját, munkásságát, megjelent köteteit, sőt néhány személyes tárgyát (például csíkos pólóját) is. A március 11-ig látogatható anyag többek között arra is választ keres, hogy miért hét fejű a tündér, amikor a sárkánynak szokott ilyen sok feje lenni, és hogy a Tünkány vajon jó, vagy rossz lény-e? Természetesen mindezekre a mesékben is ott rejlik a válasz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Zalaegerszegi Alter-Pop Akusztik by AndalgóKis templom, nagy élmény. Orgonakoncert a Göcseji FalumúzeumbanAlkotói kísérletek a "magasművészet" és a popkultúra keresztmetszetében"Z" GENERÁCIÓ - Zalaegerszegi Ady- iskola gimnáziumi tanulóinak kiállításaTudományos Stand Up Estek - Mesterséges intelligenciaMancsos Kavalkád - Kutyás családi napMűvészet és pszichózis - Skizoid alkotókSANCTUM - Ki viszi át a szerelmet? - Lutter Imre, Huzella PéterTájházak és szabadtéri gyűjtemények napjaSzeress a kertben lenni! Előadás Szomoru Miklóssal top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben