2024.04.18., csütörtök - Andrea, IlmaZalaegerszeg időjárása

Programajánló

BUDAPESTI VONÓSOK

2017. március 09. csütörtök, 10:36 - április 08., 00:00

2017. március 09. 19:00
Balaton Színház, színházterem
BUDAPESTI VONÓSOK
2017-03-09 Koncertek

Március 9. (csütörtök) 19.00
Balaton Színház, színházterem

Filharmónia komolyzenei hangversenybérlet.
Fellépők:
Budapesti Vonósok:
„A Budapesti Vonósok a kamarazenekarok Rolls-Royce-a.”- így említi a zenekart a Los Angeles Times. Az együttes folyamatosan törekszik új ötletekkel és koncepcióval a közönség és a generációk széles körét megnyerni, valamint fiatal, tehetséges előadókat és zeneszerzőket felkarolni.


A kamarazenekar elismert résztvevője a magyar és a nemzetközi zenei életnek. Művészeti vezetője Botvay Károly csellóművész, koncertmestere 2012 óta Pilz János.”
Hegedűs Endre – zongora:
„Tudjuk, hogy a zene sok-sok ember lelkét gazdagítja, gyógyítja, kiemeli a mindennapos gondok gyötrelmeiből- ezt szolgálni a mi hivatásunk.” Hegedűs Endre számos országban, számos előadóteremben nyert már meg ezreket a zene hatalmának, adott mesterkurzusokat és koncert-órákat, hogy az ifjakat bevezesse önmagunk és egymás megismerésének ebbe a csodálatos titkába.”
Web: http://filharmonia.hu/program/budapesti-vonosok-4/
Jegyár: 3.400 Ft
Diák/nyugdíjas: 10 % kedvezmény
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Fidelio
 

2017. március 9. (csütörtök) 19.00
BUDAPESTI VONÓSOK
Hegedűs Endre – zongora

2017. április 7. (péntek) 19.00
SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR
Vezényel és szólót játszik: Kelemen Barnabás - hegedű

Bérletár: 9.900 és 8.900 Ft
Jegyár: 3.400 Ft
Diák/nyugdíjas: 10 % kedvezmény
Bérlet- és jegyváltás: szeptember 1-jétől a Balaton Színház jegypénztárában (Keszthely, Fő tér 3., Tel.: 83/515-232); a Ticket Expressz jegyirodáiban, valamint a www.jegymester.hu oldalon.

 

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK