Rövidhírek
20 éves a kosárfonó szakkör
A míves, hántolatlan vessződarabokból font kosarak tárlatnyitó ünnepségén – melyen Galuska Réka gimnazista népdalénekléssel, Bognár István pedig versmondással szerepelt – Csengei Ágota, a GKMK igazgatónője, elismerését tolmácsolva mondott köszöntőt. Mind kiemelte: Keszthelyen több évtizedes múltra tekintenek vissza a népművészettel foglalkozó szakkörök. Az 1999-ben Csermák Anna vezetésével alakult alkotókör munkájába Bognárné Gumhert Piroska szakkörvezető irányításával már férfiak és egyetemisták is jelen vannak. Igaz, hogy a heti rendszerességgel, egymással találkozó szakkörben nagy a lemorzsolódás, de a 19 fős létszám már stabilnak mondható. Az ügyes kezekkel megáldott férfiak és nők a Sopron utcai alkotóházban beáztatott, hántolt amerikai fűzből fonnak olyan dekoratív használati és dísztárgyakat, melyek túl azon, hogy praktikusak, könnyűek, de a szemnek és a léleknek is kedvesek. A jobbára hatvan éven felüli baráti közösség jó példája a lelki egészség megőrzésének is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Magyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Magyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra Zalaegerszegen top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen