Rövidhírek
Becsülettel helytálltak
Szekszárd: Studer A. (16/12), McCall (17), Mansare (5), Silva (6), Theodorán (3). Csere: Kis (2), Teja (8), Gereben (9), Bálint (11/3), Studer Z. Vezetőedző: Zjelko Dokics.
ZTE: Koziar (12/3), Jeffery (19/9), Gorjanácz, Hegedüs-Őri (8/3), Parker (10). Csere: Pavel (8), Gáspár-Szalay (8/3), Kovács G., Liska. Vezetőedző: Gáspár Dávid.
Az első negyedben nagyon megilletődötten játszott a zalai csapat. Az alapszakasz győztes hazaiak végig irányítottak és jelentős előnyre tettek szert (9. p.: 27-11). A második negyed elején több mint egy percig nem dobtak pontot a csapatok. Jeffery gyorsan szerzett öt pontja után közelebb került ellenfeléhez a ZTE. (15. p.: 34-19). A negyed hajrája egyértelműen a vendégeké volt. Gyors támadások után szerezték pontjaikat és a félidőben mindössze négy ponttal vezetett a bajnokesélyes. A harmadik tíz percben is tapadt ellenfelére a ZTE, de játékosai rengeteg labdát adtak el, így 6-8 pontnál nem sikerül közelebb kerülni ellenfelükhöz.(30. p: 58-50). A záró tíz percet Koziar 3 pontosa nyitotta (32. p.: 61-53). Aztán előbb Hegedüs-Őri, nem sokkal később Parker pontozódott ki, a ZTE magassági hátrányba került. A befejezés előtt nem sokkal egy hazai 3 pontos után tíz pontra nőtt a házigazdák előnye (38. p.:74-64), innen már nem volt visszaút a ZTE számára.
Az esélyesebb hazaiak ellen jól helyt állt a zalai csapat, ha az első negyedet nem rontja el, és nem ad el 20 labdát, talán meglepetést is okozhatott volna.
Értékelés:
Gáspár Dávid, a ZTE NKK, vezetőedzője: - Későn hittük el, hogy akár nyerhetünk is. Az első 10 percben túl nagy előnyt adtunk, Egerszegen szeretnénk meglepetést okozni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen