Rövidhírek
Nagyon mélyről kapaszkodtak vissza
ZTE: Nagy D. (11/3), Burkholder(17/3), Kovács G., Hayes (19/3), Horti (16/3). Csere:Delics (14), Boonstra (3), Preisinger. Vezetőedző: Molnár József.
Győr: Török (4), Dombai (3), Huscakova (16), Yguerravide (20/6), Barnai (12). Csere: Dul (2), Papp (7/39, Devaughn, Mansaré (3/3). Czank (2), Varga. Vezetőedző: Milos Pavlovics.
Kosárváltásokkal indult a mérkőzés, egy ideig fej-fej mellett haladt a két csapat. A negyed közepén átvették a vezetést a vendégek (5. p.: 8-12). P ontosabban dobtak állandósult pár pontos előnyük. A második tíz percben is a Rába-partiak akarata érvényesült, a negyed közepén már 10 ponttal is vezettek, a házigazdák támadásban továbbra is gyengélkedtek. Úgy nézett ki, hogy a harmadik tíz percben a győriek el is döntik a találkozó sorsát. Jól védekeztek, pontosan támadtak és a játékrész végén 15 pontra nőtt előnyük. A záró negyedben nagyot „varázsolt” a ZTE, állva hagyta ellenfelét, felzárkózott (37. p.: 63-64) és a rendes játékidő végén sikerült is az egyenlítés. A hosszabbításban egyértelműen a zalai csapat volt a jobb, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.
Értékelés:
Molnár József, a ZTE vezetőedzője: - Az első két negyedben rosszul játszottunk. A szünetben agresszívabb védekezést kértem a lányoktól. A záró 10 percre alaposan feljavultunk, végül hatalmas küzdelemben győztünk.
Milos Pavlovics, a Győr vezetőedzője: - Három negyeden keresztül jól játszottunk. Utána a védekezésünk visszaesett. A hazaiak kihasználták hibáinkat, megérdemelten nyertek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen