Rövidhírek
Ünnepvárás Keszthelyen
Az ünnepváró programok, családi rendezvények zömét is itt tartják. A Fő téren fényfüggöny és fénymennyezet világít, a templom melletti oszlopok tetején fényszoknyás angyalok, a belvárosi lámpaoszlopokon karácsonyi motívumok, ledes átfűzések díszlenek. A köztéri karácsonyfa ezúttal letisztultabb stílusban: pirosban és aranyban pompázik.
A Gondviselés Házának gondozottjainak szívet melengető ünnepváró műsora után Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke gyújtotta meg az első gyertyát a köztéri adventi koszorún. Beszédében utalt arra, hogy a Krisztus-központú világképet Európában az emberközpontú világképre cserélték. Kiemelte az egymásra figyelés fontosságát, a másik felé fordulás szükségességét. Elmondta: Nagyobb szeretete senkinek nincs annál, mint aki a másik emberhez igazodik szeretetben, békességben, türelemben. Advent az Úrjövet ideje, ekkor Isten igazságait, a fényt be kell engednünk életünkbe, világunkba, emberi kapcsolatainkba. „Hazánk és Európa is csak a krisztusi szeretet erejében lesz képes megújulni” – zárta gondolatait.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen