Rövidhírek
Útrekonstrukció
a Toposháza utcában – Szabó János és Cseke Tibor, a műszaki osztály munkatársai Sándor Dénes György és Balaicz Zoltán
A bruttó 50 millió forintba kerülő beruházás szintén az 1,7 milliárd forintos infrastrukturális fejlesztési csomag keretében valósul meg, mondta Balaicz Zoltán polgármester a helyszínen. A program a végéhez közeledik a három legnagyobb összegű építéssel, ami nyár végén kezdődhet a Keresztury VMK, a sportcsarnok előtti terek, valamint a Mátyás király utca felújításával. A Toposháza utca 651 méter hosszban újulhat meg, melynek hozadéka a környéken lakók számára az, hogy a könnyebb közlekedés révén városhoz tartozónak érezhetik magukat. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztési csomag 29 helyszínét az arányos városfejlesztés szempontjai alapján határozták meg.
Sándor Dénes György önkormányzati képviselő elmondta, hogy a lezúduló csapadék nagyon sok problémát okozott az utca ezen alsó szakaszán. A folyamatos karbantartás nem bizonyult elegendőnek, ezért kérték teljes rekonstrukcióját, mely során a csapadékvíz-elvezetést is megoldják műtárgyakkal és burkolt árkokkal. A Toposháza utca más szakaszainak felújítását is tervezik, ami magával hozhatja az utca kisbuszos bekapcsolását a tömegközlekedésbe.
és a Bíbor utcában
A sajtótájékoztató következő helyszíne a Bíbor utca volt, ahol 36 méter hosszan kap kétrétegű aszfaltréteget az úttest, a mintegy 1,5 millió forintos beruházás keretében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatEgy táska esély-összefogás a gyermekvédelemben élő fiatalokért