Rövidhírek
Vadgasztronómiai fesztivál Zalaegerszegen
A fesztivál második napján rendezték meg a forgatag egyik legsikeresebb eseményét: a vadpörkölt és egyéb hagyományos különlegességeket is felvonultató gasztronómiai bemutatót.
Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Szövetségének Elnöke, valamint Böjte Sándor Zsolt, a Zalaegerszeg Barátai Egyesület Alelnöke
Az idei évben első alkalommal a Zalaegerszeg Barátai Egyesület együttesesen a Zalaegerszegi Gasztrokulturális Egyesülettel, valamint a Fiatal Vállalkozók Szövetségének zalaegerszegi szervezetével közös standon mutatta be az általuk készített ételeket. Az egyesület az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott programsorozat részeként biztosította a rendezvény hangosítását, a különböző standok felszerelését, valamint az étel ital ellátást, melyek felajánlásának bevételéből nagymértékben hozzájárult a Szent Rafael Kórház Akarattal és Hittel Alapítványának további sikeres működéséhez.
A Zalaegerszeg Barátai Egyesület szarvas pörkölttel, dödöllével, valamit a fesztiválon különdíjazott vaddisznó húsos tortillával várta az érdeklődőket. A rendezvény sikerén felbuzdulva a jövő évben is terveznek hasonló akciókat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen