Archivum
Elhunyt Rózsás János, író
Életének 87. évében nagykanizsai otthonában váratlanul elhunyt Rózsás János író, történész - tudatta a család az MTI-vel. Rózsás János - akit gyakran a "magyar Szolzsenyicinnek" is neveznek - 1926. augusztus 6-án született Budapesten. A magyar Gulag-foglyok krónikása 1944 és 1953 között raboskodott a szovjet munkatáborokban.
1944 decemberében a Vörös Hadsereg tartóztatta le azzal a váddal, hogy önként harcolt magyar leventeként a Szovjetunió ellen.
1944 és 1953 között a szovjet Gulag kényszermunkatáboraiban raboskodott. Két évet töltött Ukrajnában, majd éveket az észak-uráli Szolikamszk erdeiben. Az utolsó négy esztendőt Kazahsztánban dolgozta le, Karabas és Szpasszk után Ekibasztuz bányászvárosában. Alekszandr Szolzsenyicinnel, a későbbi Nobel-díjas orosz íróval ez utóbbi városban ismerkedett meg, három évet töltöttek együtt.
Rózsás Jánost 1962-ben a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága rehabilitálta. A történész-író 1997 óta a Magyar Írószövetség tagja. Könyvei sokáig csak külföldön jelenhettek meg.
Zala megye és Nagykanizsa díszpolgára 2001 augusztusában megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. 2003-ban a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmével tüntették ki. 2011 augusztusában vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat) a Gulag szörnyűségeinek - az egyetemes történettudománynak fontos forrásanyagot jelentő - kutatásáért, tapasztalatainak emlékiratokban való megörökítéséért, példaértékű életútja elismeréseként.
(Forrás: MTI)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Balesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztése