Archivum
A virágos városért
A város esztétikus arculatáról nemcsak az illetékesek, azaz az önkormányzat és a Városgazdálkodási Kft. gondoskodik, hanem jó néhány növényt kedvelő városlakó, kisebb-nagyobb közösségek is. Vannak, akik versenyen kívül teszik ezt, mások a „Virágos Zalaegerszegért” pályázat immár hetedik éve zajló szakértő zsűrijének megmérettetésébe is bekapcsolódva. A 2010-ben legjobbnak ítélt hobbikertészeknek és a különdíjasoknak a közelmúltban adták át a jutalmakat, összesen 800 ezer forint értékben (az Önkormányzati Környezetvédelmi Alap terhére). A nyertesek növényvásárlási utalványban vagy ajándékcsomagban részesültek.
Az idén a tavalyinál több, 46 pályázó részvételével zajlott a verseny, kereskedelmi és ipari telephelyek, közintézmények, családi és társasházak kategóriában. A legtöbb nevező ez utóbbi körből került ki. Újdonság volt, hogy ez évben az óvodák mellett néhány iskola is bekapcsolódott a pályázatba. Az ipari területek kategória győztese, az Archi Metal Kft. a nyereményt teljes összegben felajánlotta a vállalat közelében lévő körforgalom virágosítására.
A többi kategória legjobbjai voltak: a társasházak közül a Landorhegyi utca 34. közössége, intézményeknél a Szent László Utcai Tagóvoda, családi házak esetében pedig az Arany János utca 49. lakói. Versenyen kívül díjazták az Erzsébet-fogadó munkatársait a környezetszépítésért. A díjakat dr. Gyimesi Endre polgármester és Nagy András, a Városgazdálkodási Kft. ügyvezetője adta át, miközben köszönetüket fejezték ki a lakosság aktív hozzáállásáért.
Gyimesi Endre ismertette az önkormányzat fentiekkel megegyező célú idei munkáját is. Ezek szerint a Kossuth utcában 350 négyzetméteren új cserjefelületet alakítottak ki, a keleti városkapu megszépült, nagyméretű dézsás leandereket helyeztek ki a belváros több pontjára, és a közgyűlés elfogadta a Zalaegerszeg zöldfelületi stratégiáját, mely látványos zöldfelület-fejlesztéseket helyez kilátásba.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Balesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztése