Archivum
Ezeréves megyetörténetek
Zala megye 2009-ben ünnepelte első írásos említésének 1000. évfordulóját, három másik megyéhez – Veszprém, Fejér, Pest – hasonlóan. 1009-re datálható ugyanis annak az oklevélnek a keletkezése, melyet I. (Szent) István adott ki, s melyben a Veszprémi Püspökségnek adományozott birtokokról rendelkezik.
Tanulmánykötet az igazgatásszervezésről
A veszprémi püspök az uralkodó adományából megkapta Ősit, Kért, Berényt, Fülét és Marcalfőt. Az említett települések székhelye ekkor Kolon (Zala), Székesfehérvár, Veszprém és Visegrád várak, illetve városok voltak; vagyis a mai viszonyok között Zala, Fejér, Veszprém és Pest megyei területekről volt szó. Később, IV. Béla, Pál veszprémi püspök kérésére 1257-ben megerősítette az oklevél érvényességét.
Két évvel ezelőtt az említett megyék méltó módon megünnepelték az 1000 éves évfordulót. A történészek, levéltárosok 2009. szeptember 17-18-án Veszprémben egy tudományos emlékülésen foglalták össze a négy megye egyház- és igazgatástörténeti kutatásainak eredményeit. A konferencia anyagából könyv is született, melyet Zalában az elmúlt héten mutattak be a Göcseji Múzeumban.
A Hermann István és Karlinszky Balázs által szerkesztett „Megyetörténet – Egyház és igazgatástörténeti tanulmányok a Veszprémi Püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére“ című kötetet Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
Mint mondta rengeteg új eredmény van a könyvben, ami akár a középiskolai oktatásba is beilleszthető. A konferencia is, és a könyv is hatalmas vállalkozás, és méltó zárása az évfordulóra rendezett ünnepségsorozatnak. A tanulmánykötet az államszervezés kezdetétől egészen napjainkig nyomon követi a megyék kialakulását és a „közigazgatás“ történetét. Több, szellemes és olvasmányos cikkben tárgyalva a témát.
A tizenhét tanulmányból álló kiadvány két nagy részre osztható: a veszprémi egyházmegye történetét és a megyeszerveződés históriáját tárgyalja. A szerzők között ott találjuk Őriné dr. Bilkei Irén címzetes főlevéltárost (Zala Megyei Levéltár) is, aki a veszprémi egyházmegye területén lévő hiteles helyek történetéről írt tanulmányt.
Hermann István, a Veszprém Megyei Levéltár igazgatója, a könyv egyik szerkesztője megköszönte a konferencia megszervezéséhez és a kötet kiadásához nyújtott zalai segítséget. Örömtelinek nevezte, hogy Pesttől Zaláig sikerült összefogniuk a megyéknek és az egyházmegyének egy közös cél érdekében. Mint mondta: minket már örökre összeköt ez az 1000 esztendő.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Balesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztése