Kö­te­tek Ruszt emlé­ké­re

Mód­szer­tan és lel­ki ví­vó­dás

A Kos­suth- és Já­szai-dí­jas ren­de­ző öt esz­ten­de­je hunyt el. Ha­lá­la előtt ha­gya­té­ká­nak gon­do­zá­sát és őr­zé­sét, va­la­mint a pá­rat­lan anyag ké­sőb­bi kö­tet­be ren­de­zé­sét Nánay Ist­ván szí­ni­kri­ti­kus­ra, For­gács And­rás író­ra és Tucsni And­rás­ra, a tár­su­lat volt iro­dal­mi ve­ze­tő­jé­re bíz­ta.

A kö­zös mun­ká­ból szü­le­tett meg a Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Alap tá­mo­ga­tá­sá­val a könyv­so­ro­zat el­ső két kö­te­te, me­lyet a kö­zelmúlt­ban mu­tat­tak be ün­ne­pé­lyes ke­re­tek kö­zött a szín­ház­ban. A „Szí­nész-dra­ma­tur­gia; A Színitanoda” cí­met vi­se­lő egyik kö­tet Ruszt dra­ma­tur­gi­á­val, szín­házpe­da­gó­gi­á­val, szín­ját­szás­sal kap­cso­la­tos mód­szer­ta­ni ta­nul­má­nya­it gyűj­ti össze.

A má­sik könyv pe­dig a ren­de­ző 1962–69 kö­zött írt nap­ló­já­nak rész­le­te­it, és a „Rek­vi­em” cí­mű drá­má­ját tar­tal­maz­za. Ez utób­bi­val az 1960-ban ön­gyil­kos­sá­got el­kö­ve­tő Gel­lért End­re ren­de­ző­nek ál­lí­tott em­lé­ket. A ren­de­ző nagy ha­tás­sal volt az if­jú Rusztra, hi­szen Gel­lért 1950–60 kö­zött Bernard Show da­ra­bo­kat ren­de­zett Ma­gya­ror­szá­gon, 1954-ben pe­dig szín­pad­ra ál­lí­tot­ta az ad­dig til­tó­lis­tán sze­rep­lő Ma­dách-re­me­ket; Az em­ber tra­gé­di­á­ját.

Ta­lán ez ins­pi­rál­ta ké­sőbb Ruszt Jó­zse­fet ar­ra, hogy 1983-ban a za­la­eger­sze­gi te­át­rum szín­ház­ava­tó dísz­elő­adá­sá­nak szin­tén ezt a da­ra­bot vá­lassza. Húsz év­vel ké­sőbb – ha­lá­la előtt né­hány év­vel – pe­dig is­mét meg­ren­dez­te: ugya­naz­zal az Évá­val és Ádám­mal, va­gyis Fe­ke­te Gi­zi és Szal­ma Ta­más fő­sze­rep­lé­sé­vel.

Nem meg­le­pő, hogy a mos­ta­ni kö­tet­be­mu­ta­tó ven­dé­ge ép­pen a tár­su­lat két egy­ko­ri szín­mű­vé­sze volt, akik Ruszt nap­ló­já­ból, és a Rek­vi­em cí­mű drá­má­ból ol­vas­tak fel rész­le­te­ket, Papp Luj­za (a He­ve­si Sán­dor Szín­ház szín­mű­vé­sze) köz­re­mű­kö­dé­sé­vel.

A fel­ol­va­só­est ele­jén Nánay Ist­ván em­lé­ke­zett meg Ruszt Jó­zsef­ről a két kö­tet kap­csán. Mint mond­ta: a ren­de­ző óri­á­si írott ha­gya­ték­kal ren­del­ke­zik, hi­szen a mun­kát csak ha­lá­la előtt né­hány hét­tel hagy­ta ab­ba. Egész éle­té­ben írt, szin­te min­dent do­ku­men­tált, jegy­ze­telt és kom­men­tált. Ma­gán­éle­ti kín­jai épp­úgy ott van­nak fel­jegy­zé­sei kö­zött, mint ol­vas­mány-, film- vagy szín­há­zi él­mé­nye­i­ről le­írt gon­do­la­tai. Po­li­ti­kai nézetei és az ak­tu­á­lis szín­há­zi áram­la­tok­kal kap­cso­la­tos vé­le­mé­nyei szin­tén be­ke­rül­tek a most ki­adott 1962–69 Nap­ló­ba, így a könyv Ruszt sze­mé­lyi­sé­ge mel­lett iz­gal­mas ké­pet ad a kor­szak tör­té­né­se­i­ről, a szo­ci­a­lis­ta kul­túr­po­li­ti­ka szem­lé­le­té­ről is.

Nánay sze­rint Ruszt szé­les ho­ri­zont­ba he­lyez­te el a szín­há­zat és a szí­né­szi, ren­de­zői mun­kát, ez ki­de­rül a szín­ház-dra­ma­tur­gi­ai kö­tet­ből is. Nagy mes­te­re volt a klasszi­kus drá­ma­for­má­lás­nak, ám az avantgarde és al­ter­na­tív szín­ház­nak is.
Ruszt 1961–2004 kö­zött kö­zel két­száz elő­adást ál­lí­tott szín­pad­ra; mű­ve­it gyak­ran ne­vez­ték új­sze­rű­nek, meg­hök­ken­tő­nek, vi­tá­ra kész­te­tő­nek. Ren­de­zé­sei és mű­vé­sze­ti, fi­lo­zó­fi­ai fel­fo­gá­sa a ma­gyar szín­ház­tör­té­net nagy­jai kö­zé eme­li.