Archivum
Közép-Zala gyöngyszemei
Sikerrel zárult az akkreditált, 180 órás kulturális projektciklus menedzsment képzés a pacsai kistérségben. Az ingyenes képzés a TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület, valamint a Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás közös szervezésében indult el, melynek november 5-i záró rendezvényén 41 hallgató vehetett át diplomát Pacsán.
A sikeres képzés után egyesületet alapítanak
– Bármely területen tevékenykedőnek fontos, hogy meglévő ismereteit elmélyítse és újakkal bővítse, ugyanis soha nem tudni pontosan, mire lesz jó a most szerzett tudás. Az emberi élethez szorosan hozzátartozik a megújulás igénye, a fejlődésre való nyitottság, ezért is dicséretes, hogy a térségben ilyen sokan vállalták ismereteik megújítását, ami jól hasznosítható kapcsolati tőkét is hozott számukra – Vigh László országgyűlési képviselő, a Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás elnöke köszöntötte ezekkel a szavakkal a friss diplomásokat.
– A tanfolyam iránti legnagyobb érdeklődés a pacsai kistérségben mutatkozott, ami önmagában is dicséretes, ugyanakkor külön kiemelendő az a lelkesedés, ami a 41 hallgatót jellemezte a tanulás során – hangsúlyozta Rózsás Csaba. A TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület igazgató-helyettese elmondta, az anyagi fedezetet egy sikeres TÁMOP-pályázat biztosította, melyet szervezetük nyújtott be Zala Új Gyöngyei: műveltség és tudás címmel. A projekt „A” komponense tette lehetővé a kulturális projektciklus menedzsment képzést, melynek célja a kultúra területén tevékenykedők szemléletének megújítása, s a szakszerű pályázatírás elősegítése volt.
Az ismeretek átadásában elismert szakemberek, köztük dr. Németh János, az oktatási minisztérium főosztályvezetője működött közre. Meghatotta a résztvevők lelkesedése és tudásvágya, ezért el is nevezte őket igazi KPCM kommandósoknak – emlékezett vissza Horváthné Németh Zsuzsanna közművelődési referens, a képzés szervezője. Elmondta, 1-1 fő a keszthelyi és a kanizsai térségből, 39 fő pedig a pacsai kistérség településeiről jelentkezett a képzésre, melyen kultúra- és menedzsmentelméletet, stratégiai, pénzügyi és projekttervezést tanultak a hallgatók.
Kaczor Zsuzsanna, a dióskáli önkormányzat munkatársa rendkívül hasznosnak tartotta a tanfolyamot, melyen nemcsak ismereteit frissíthette fel, hanem egy igazi közösség részese is lehetett.
Dr. Csikós Andrea Dóra bejelentette, hogy csatlakozni kívánnak a TIT által létrehozandó netes információs hálózathoz, és még az idén megalapítják a Közép-Zala Gyöngyszemei Közhasznú Egyesületet, melynek célja – egyebek mellett – a közművelődési és kulturális tevékenység megerősítése a kistérség településein. Ebben a munkában számítanak a térség újdonsült KPCM kommandósaira is – hangsúlyozta a Kistérségi Koordinációs Iroda vezetője.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Balesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztése