Archivum
Márton-nap a skanzenben
A Múzeumok Őszi Fesztiválja országos programsorozat keretében idén is megrendezi a Göcseji Falumúzeum a Márton-napi vigasságok rendezvényt.
Molnárné Raposa Irén, a Göcseji Múzeum PR-osztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta: november 13-án délelőtt 10 órától a falumúzeumon belül két helyszínen – a nagysátorban és a foglalkoztatóházban – várják a látogatókat. A fedett sátorban kézműves játszóház, többek között agyagozás, termésképkészítés és gyertyamártás várja a legkisebbeket.
Közben a színpadon hagyományőrző műsorokat láthat a közönség. A foglalkoztatóházban pedig három órától az Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület kukoricafosztásának kulisszatitkaiba nyerhetnek bepillantást az érdeklődők.
Természetesen nem marad el az ilyenkor szokásos ételkóstolás sem, annál is inkább, mert aki Márton napján nem lakik jól, az a következő évben is éhes lesz. A rendezvény idején így libaételeket, kukoricatarkedlit, aszalt gyümölcsöket és mézet is vásárolhatunk, a hideg ellen pedig ajánlatos lesz pálinkával vagy forralt borral védekezni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. Prószafesztiválra -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztése