Minden jót, Elling!

Kamaradarab a házi színpadon

Pedig a két figura sorsa csak látszólagosan paralel, valójában szétválaszthatatlan, hiszen – bár más-más okból kerültek oda – az elmegyógyintézetből történő elbocsáttatásukat követően életútjuk sorsszerűen összefonódik: közösen igyekeznek visszatérni a valós világ „normális életvitelébe”.  Éppen ezért a darab sztorijának egzotikumát „szocializációjuk” jelenetekbe sűrített etapjainak megélése (a két szereplő különböző hétköznapi helyzetekre való reakciói), illetve a civil világ mindennapi történéseire történő cselekedetük minősége adja.

A habitusában két különböző figura, Elling és Kjell Bjarne az elmegyógyintézetben eltöltött időszakot követően ismételten esélyt kap az élet újrakezdésére. A „lakásukban” általuk kialakítható „kisvilágukat” azonban (az ágyak szimmetrikus elhelyezése, az asztal, az éjjeliszekrény) az intézeti miliő tükörképére rendezik be. Szüntelenül igyekeznek szabadulni a múltbéli emlékektől, törekednek a tudatos életvitelre: az élet mindennapi dolgainak intézésére azonban minimális képességekkel rendelkeznek, minduntalan egyfajta „infantilitás” csapdájába kerülnek, amely ellen Elling racionálisabb világszemlélete sem nyújt védelmet.

A darab üzenetét mégsem a nem túl bonyolult tett-váltásokból összeálló történésekben/eseményekben kell keresnünk, sokkal inkább alakjainak morális értéket képviselő magatartásának a megértésében fedezhetjük fel, amely két, az élet perifériájára szorult, egymásra utalt embernek a másik iránti felelősségében artikulálódik.

Elling és Kjell Bjarne sorsának története Sztarenki Pál rendezésében, Schnell Ádám és Besenczi Árpád alakításában került bemutatásra a Hevesi Sándor Színházban. Miután a színpadi művek kivitelezésében összeszokott alkotói hármas érett produkcióját láthattuk, „csapatmunkájukban” ezúttal sem kellett csalódnunk. Sztarenki rendezői koncepcióját alapvetően értelmezhetőnek, szándékát egyértelműnek érezhettük: amennyiben a szerző dramaturgiailag jól felépített darabjának színpadra állításában a jelenetekre tagolt történetet másodlagosnak tartotta, és a két főszereplő belső attitűdjének kivetítésével adott tartalmilag egységes ívet az előadásnak.

Mindenképpen a rendezés előnyére vált, hogy az összességében mégiscsak marginális emberi problémát nem dramatizálta túl, a történet „tragikussága” mellett a szereplők sorsában és magatartásában felfedezte, és elénk tárta a tragikomédiát hordozó ironikus/önironikus motívumokat is. A rendező filozófiájának megvalósítását nem csupán a sűrített atmoszférát teremtő kamaraszínpadi feltételek segítették: jelentősen hozzájárultak Pilinyi Mártának a tartalomhoz adekvát, realisztikus, a köznapi létezés szintjére lecsupaszított, hatásos díszletelemei és a szereplők egyéniségéhez tervezett találó jelmezei.

A Minden jót, Elling! című darab kulcsszerepét Schnell Ádám (Elling) és Besenczi Árpád ( Kjell Bjarne) alakította. A két ember személyisége, noha sorsuk azonos, fizikumban és habitusban azonban rendkívül különböző (egymás ellentétének tűnő, ám ezáltal a másikat kiegészítő) figura. Kettejük közül Elling a zárkózottabb, a bizalmatlanabb, intellektuálisan és érzelmileg érzékenyebb, szorongóbb, testileg fejletlenebb alkat, vele ellentétben Kjell Bjarne az élet köznapi dolgaira nyitottabb, fizikálisan erősebb, „mackósabb”, ám az adott szituációban hasonlóan esendő embertípus.

Schnell Ádám és Besenczi Árpád játéka profán természetességében „varázsolja” elénk a két karakter hiteles alakmását. Szerepformálásuk nem csupán egymás színpadi teljesítményét erősíti, de professzionális alakításuk nagymértékben hozzájárult Kovács Olga (Gunn, Nordsletten Reidun), Bellus Attila (Frank Asli) és Pete Zsuzsanna (Johanne) szereppel történő azonosulásának minőségéhez is.

Örvendetes, hogy a zalai színház házi színpada ismételten unikumnak számító bemutató színhelyévé válhatott. Különösen azért, mert az előadás a nézőket a rendezés és a színészi teljesítmények együttes hatásának különleges élményével ajándékozta meg.