Archivum
Tulajdonképpen minden
Zalaegerszegre látogatott Markó Béla József Attila-díjas erdélyi magyar író, költő, tanár, politikus, Románia miniszterelnök-helyettese a Pannon Tükör Szerkesztőségének meghívására. Költőként, irodalmárként érkezett a zalai megyeszékhelyre, ahol a Simon István Könyvesházban dedikálta a Tulajdonképpen minden és Balázs kertje című köteteit, majd a Keresztury ÁMK Hangverseny- és Kiállítóteremben került sor szerzői estjére.
Markó Béla szerzői estje Zalaegerszegen
Markó Béla (1951) 1976–89 között Marosvásárhelyen az Igaz Szó irodalmi folyóirat szerkesztője volt, 1989-től pedig a Látó című folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott. Politikával, a 89-es változások után kezdett foglalkozni. Az RMDSZ elnöke, 2004-től a román kormány művelődési, oktatási és az európai integrációs tevékenységet felügyelő miniszterelnök-helyettes.
A szerzői esten Péntek Imre, a Pannon Tükör főszerkesztője és Szemes Péter főszerkesztő-helyettes beszélgetett a költővel. Izgalmas kérdések fogalmazódtak meg az erdélyi magyar irodalom helyzetéről, „a magyar kultúrában az ősiség jelképe Erdély”, és jó lenne, ha a „határontúliság, a határoninneniség” fogalma eltűnne – hangzott el. Markó Béla hiszi, hogy van egy sajátos erdélyi szellemi hagyomány.
Miért éppen a szonett vált költészetének legkifejezőbb formájává? Mit jelent verseiben a kert, honnan a természet szeretete? Miért vonzódik a tengerhez, és mit jelent számára az isteni kötődés – fogalmazódtak meg a kérdések.
– A szonett attól izgalmas, attól kihívás, hogy a többi versformával ellentétben itt minden adott, minden szigorú szabályok szerint épül fel. Tulajdonképpen egyfajta életmodell – vallja Markó Béla. És az isteni kötődés? – Biztonságérzetet jelent: keresni, felfedezni, meglelni...
A szerzői esten az Énekmondó Együttes több megzenésített versét tolmácsolta, a beszélgetések közben pedig Bálint Péter és Czegő Teréz, a Hevesi Sándor Színház tagjai Markó szonettjeiből adott elő egy csokorra valót.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Balesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztése