Virágnyelven szóló bútorok

- Nem öncélú hagyományőrzésre törekszünk, hanem, hogy a jelen század lakáskultúrájának részévé tegyük a festett bútorokat, ötvözzük a régit a maival. S manapság egyre inkább van erre fogékonyság, elég, ha a fiatalok öltözékén feltűnő kalocsai mintára gondolunk. Ez pozitívum, de jó lenne azt is tudatosítani, hogy minden tájegységnek megvannak a maga gyönyörűséges motívumai, akár az öltözködésben, akár a bútorfestéstben.

A szakma a XVIII. században kezdett kialakulni és az 1960-as évekig művelték a hétköznapi életben a kellő kézügyességű emberek, illetve inkább az asszonyok. Utána már újra kellett tanítani a mesterséget, ahogy tesszük ezt mi is nagy lelkesen. Erdélyben, ahol a mi mestereink élnek, még napi gyakorlat a bútorfestés négy éves kortól a százévesig. Persze nem minden mozzanatát tudja mindenki sikerre vinni. A férfiak általában a bútor elkészítésben, az alapozásban, illetve a műveletet záró olajozásban vesznek részt, a kivirágoztatás pedig a nők feladata - fogalmaz képiesen.

- Milyen nehéz az elsajátítás?

- Magát a technikát, a műveleti sorrendet néhány nap alatt meg lehet tanulni. De a szakmát egy életen át kell gyakorolni, csiszolni, tökéletesíteni. A motívumok megtervezéséhez nemcsak a kézügyesség fontos, hanem illő elsajátítani a szimbólumok nyelvét, melyet egykor minden hétköznapi ember értett. Nem a véletlen műve volt, hogy egy ládára festett tulipánnak, ami a leggyakrabban alkalmazott virágminta, hány szirma van és azok hogyan állnak. Ezek mind finom jelzések arra, hogy a bútor használója milyen korú, a család milyen összetételű, milyen alkalomból kapta valaki a festett bútort. Gyakori volt jegyajándékként például a virágos láda, mely virágnyelven beszélt az arához.

- Ki alkalmas tanítványnak?

- Akinek a szemében ott van a bizonyos csillogás, a kíváncsiság a tevékenység iránt. Az biztos jó tanítvány lesz. Mi egy csírát igyekszünk tovább adni, melyből idővel, alázattal kinőheti magát a mesterség. Bár azért kissé elkeserít, hogy kevesen vagyunk már az országban, akik művelik ezt a tevékenységet.

- Hol szoktak megmutatkozni a munkáikkal.

- Szeretném megjegyezni, hogy nem eladásra és nem kirakatba dolgozunk, hanem fő célunk a tanítás és a saját örömre, léleképítésre végzett alkotás.

- A mai rohanó világba hogyan fér bele egy olyan mesterség, mellyel többek között a hosszú téli esték sok -sok szabadidejét lehetet kitölteni?

- Érdekes látni, hogy akár felfokozott életritmusú felnőttek, vagy az iskolába izgő-mozgó diákok, hogy le tudnak csendesedni, koncentrálttá és nyugodttá válni ezen munka során. S amikor valaki egy alkotás végére ér, befejezi az olajozást, akkor már fel is támad benne a vágy, hogy mi legyen a következő bútor, amit megfest. Megtapasztaltuk a családi, baráti körben, hogy akinek van festett ládikája, annak hamarosan lesz tükörkerete, képkerete, sámlija, ékszertartója. Akár maga készíti, akár ajándékba kapja megbecsült érték lesz a háznál. Könnyű "megfertőzni" ezzel az igényes, ősi múltba nyúló szépséggel a fogékonyembereket. S jó lenne az általános iskolában is minderre lehetőséget adni.