Archivum
Vollein Ferenc kiállítása
Vollein Ferenc 12 éves gyermekművész „Boszorkánytánc” című önálló kiállítása március 11-ig látogatható a zalaegerszegi Apáczai ÁMK-ban. A kisfiú számára a MOL Új Európa Alapítvány Tehetségtámogató Programja biztosított lehetőséget, hogy a nagyközönség számára is bemutathassa értékes munkáit. A megnyitón Gyutai Csaba polgármester, Bogdán Marianna, a házigazda intézmény igazgatója, Echinger Attila, a MOL zalai területi vezetője és Weiner Sennyey Tibor író, költő, publicista köszöntötte a tehetséges diákot.
– Minden gyermek művész kissé, és minden művész kell, hogy őrizzen valamit a gyermeki létből. Vollein Ferenc pedig gyermekművész, akinek rajzain keresztül kapjuk meg a lehetőséget hogy újra látva lássunk – hangzottak el Weiner Sennyey Tibor köszöntő szavai, melyeket betegség miatti távollétében Bogdán Marianna tolmácsolt.
A bemutatón az elmúlt évek munkái láthatók, tájképek, mesejelenetek, a kisgyermeki látásmód hordozói és az újdimenziós képek, melyek az ifjúkor előhírnökei. Mindegyikre jellemző azonban színgazdagság és ebből áradó melegség.
– Ferike zárkózottan éli meg a világot, de lelkében sok az élmény. Alakjai mosolyognak, kedvesek, barátságosak és a nézőkre tekintők. Kívánom, hogy teljes életében ebben a varázslatos világban élhessen – köszöntötte e szavakkal az alkotót Gyutai Csaba.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Balesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztése