Rövidhírek
Több a munkabaleset
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának a munka.hu honlapon közzétett jelentésében.továbbá olvasható: a halálos kimenetelű munkabalesetek száma viszont mérséklődött: 80 történt 2016-ban, néggyel kevesebb mint 2015-ben. Az ágazatok közül a gépipar volt a leginkább balesetveszélyes: tavaly itt 4550 munkabaleset történt. A feldolgozóiparban 4075, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében pedig 2928 esetet regisztráltak. A mezőgazdaságban és az építőiparban 837, illetve 782 munkabaleset történt a 2016 január-decemberi időszakban, azonban ezek közül 18, illetve 16 halálos kimenetelű volt.
A legtöbb, 3759 baleset Budapesten történt, majd Pest megye következik a sorban 2443, és Győr-Moson-Sopron megye 1429 balesettel. A legkevesebb baleset Zala és Nógrád megyében fordult elő, 450, illetve 464 regisztrált eset volt. A balesetek közül több mint 8100 a 250 munkavállalónál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál fordult elő. A leginkább érintett korcsoport a 35-44 éveseké, a 23 027 munkabalesetből több mint 5700 ehhez a korosztályhoz köthető. A felügyeleti szervek tavaly több mint 69 millió forint munkavédelmi és 1,12 millió forint eljárási bírságot szabtak ki - ismerteti a jelentés.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgya